Érdekes Fehérvár

A konnektor-graffitik rejtélye 3. rész

2018. június 17. - Rolf Singer

Előre le szeretném szögezni, hogy még mindig nem jöttem rá a titok nyitjára - már ha tényleg létezik is titok, és nem csak arról van szó egyszerűen, hogy valaki "telefirkálta" a várost, a stilizált konnektort (vagy amit én konnektornak vélek) amolyan tag-ként, szignóként felhasználva. Az első és a második részben is sok-sok fényképet tettem közzé, és azóta is sikerült ráakadnom néhány ilyen jelzésre, azonban ennek az epizódnak nem csak annyi a létjogosultsága, hogy az újabbakat megmutassam...

dr_koch_laszlo_utca_iii.jpg

Emlékszünk még az első bejegyzésnek az utolsó fotójára? Azon a falon a "klasszikus", vagyis szögletes dugaljzat mellett egy hozzá hasonló, kerek valami is látható volt. Ugyanezt megtaláltam, mikor a Dr. Koch László utcában sétáltam, ráadásul nem is csak egyet, hanem rögtön hármat ugyanazon a lakóházon, üvegre festve. Ez már azonban inkább hasonlít szirmos virágra, mintsem egy elektromos csatlakozóra. Tehát úgy néz ki, a "konnektor-elméletet" ki is dobhatjuk a kukába. Vagy mégsem? Hiszen a "zsinór" végén ott a pluszjel, míg ha jól megnézzük, az eddigieken ugyanott a negatív előjel szerepel. Ezek utalhatnak az elektromosságra is. Nézzünk is meg három "ellentétes töltésűt" is, melyre nem rég leltem rá:

bastya_utca.jpg

Bástya utca

munkacsy_mihaly_utca.jpg

Munkácsy Mihály utca

prohaszka_ottokar_ut_iii.jpg

És az utolsó a Prohászka Ottokár úton. Ezt megpróbálták eltüntetni, sikertelenül.

Szóval van egy negatív és egy pozitív töltéssel rendelkező "izénk", amikről még mindig nem tudni, hogy pontosan micsodák, és milyen jelentéssel bírnak, de az már talán bizonyos, hogy az egésznek tényleg van valami köze a villamosenergiához, tehát nem lőttem túlságosan mellé, amikor konnektornak neveztem el a város számos pontjára felrajzolt szimbólumot.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr1314054160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása