Banksy Fehérváron? 2. rész

2018. június 16. - Rolf Singer

Amikor nem is oly rég, úgy három héttel ezelőtt rábukkantam egy "Banksy-patkányra" a városban, nem gondoltam, hogy később még egyet találok. A lejjebb látható tartályos rágcsálót egészen véletlenül vettem észre a lakossági áramszolgáltató épületének falán. A helyzet ennél is ugyanaz: stencilezett reprodukció, amellyel kapcsolatban ugyancsak nem zárhatjuk ki teljes mértékben azt a lehetőséget, hogy akár maga a híres angol street-art művész, akinek személyazonosságát máig homály fedi, készítette ezt is, akár csak az eredetit, még ha ez talán valószínűtlen is. Mindenesetre a stencil sablon az övé, tehát az egész az ő szellemi terméke.

patkany2.jpg

Banksy könyvében, melynek a címe: Wall and Piece - A fal adja a másikat, ahogy az esernyős, úgy szerepel ez a graffiti is, bár ez már a helyszín megnevezése nélkül. Az érdekessége ezeknek - ugyanis egy kis internetes keresés után több képet is találtam, melyeken különböző felületekre lett fújva a rágcsáló a hordóval - hogy általában a falfestés előtt, a földön rikító zöld festékfolyás is látható, mely tulajdonképpen a tárolóból kiömlő mérgező folyadék akar lenni. Valószínű, hogy a színes folt - a legelső Banksy alkotásnál legalábbis szinte biztosan - eleve ott is volt a járdán, és a patkány került oda később, kiegészítésként. Ez "kiegészítő magatartás", amely által új értelmet nyer az adott tárgy, felirat vagy úthiba, egyébként nagyon is jellemző a legötletesebb street art művekre.

patkany2x.jpg

Pontosan azt a fotót, mely a már említett könyvben van, nem sikerült megtalálnom, de egy nagyon is hasonlót igen. A kép valahol Angliában készülhetett.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr8414052454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka 2018.06.19. 10:43:27

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/