A Jáky iskola képzőművészeti kincsei

2019. május 24. - Rolf Singer

A ma már szakgimnáziumként működő oktatási intézmény nem képzőművészeti iskola, mégis dúskál az ilyesfajta kincsekben - melyek többsége egyébként az ötvenes években és így a szocialista realizmus szellemében készült. A kinti műremekek bemutatása mellett ebben a bejegyzésben felfedem, milyen alkotásokat őriznek az épület falai.

dscn0032x.JPG

dscn0005.JPG

uj_mappa_7_23.jpg

dscn0015.JPG

A Jáky József Út-, és Magasépítő Szakiskola 1950-ben kezdte meg működését a II. világháborúban lebombázott Deák Ferenc utcai elemi iskola helyén épült modern épületben. Öt évvel később felépült a tornacsarnok a Martinovics utca felőli oldalon, a tanév elején pedig az udvaron felavatták a szakiskola tanulói által készített mintautat, valamint a kitűzőcsarnokot, mely lehetővé tette, hogy ezentúl a változékony időjárás ne befolyásolja a geodézia gyakorlati tanítását.

dscn2679.JPG

kut1.jpg

Az 1955-56-os tanév elején az előbb említetteken kívül felavattak még egy igencsak érdekes szobrászati műalkotást is, és a mintaúthoz hasonlóan ez is a diákok munkája. A Szabadság kútját - melyen négy egyforma emberfejes dombormű látható - Magyarország "felszabadításának" 10. évfordulója alkalmából állították fel a suli udvarán. Különlegessége, hogy a Segner-kerék elvén működik, forgó karjai az alkotást övező virágoskert öntözését is végezhetik.

dscn9416.JPG

jaky4.jpg

Ugyancsak 1955-ös Nuridsány Zoltán Mérnök című több figurás mozaikja, mely az épület a bejáratától jobbra, a beugró oldalfalán látható egyemeletnyi magasságban. A 360x240 centiméteres kép egy földmérési jelenetet ábrázol. Érdekesség, hogy az igen tehetséges művésznek ez az egyetlen köztéri alkotása, pedig egész életét ehhez hasonló monumentális művek készítésének kívánta szentelni - újabb megbízásra csak majd' húsz év múlva került sor, ám azt a tervét már nem kivitelezhette.

c.jpg

A Tornászlány elragadó szobrát egy esti séta során vettem észre - a tornatermi szárnyban éppen égett a villany, és jól be lehetett látni a Martinovics utcára nyíló üvegajtón. Az életnagyságú alumíniumszobrot a szignó alapján Jankó János szobrászművész készítette 1956-ban. Az alkotó Bory Jenő tanítványa volt, és úgymond specialistája volt az ehhez hasonló mozgásban megragadott figuráknak. Sajnos eme fehérvári műve nincs túl jó állapotban, sok rajta a kopás, karcolás, a figura szemeit odanyomkodott rágók takarják, az ajka pedig részben "elkékült".

jaky2.jpg

A Diszkoszvető figurája már egy ismertebb alkotás - révén kint, az iskola (Martinovics utca felőli oldala) előtt áll. A korábban a névadó Jáky József portréját is megformázó Turáni Kovács Imre egészalakos alumíniumszobra a Tornászlányhoz hasonlóan ugyancsak a város sportéletét előrelendítő, új és korszerű sportcsarnok létesítése okán készült el. Sajnos az idők során többször is vandalizmus áldozata lett: 1990-ben ledöntötték, 2003-ban pedig kikapták a diszkoszt a figura kezéből - ezt a hiányt csak 2018-ban pótolták.

jaky5.jpg

dscn7901.JPG

Szintén sportolókat ábrázol Lesenyei Márta terrakotta domborműve, mely az épület Martinovics utcai homlokzatán látható. Az alkotás a Nap sugaraiban megfürdő Tornászokat ábrázol, kiknek tiszteletére galambokat eregetnek. E tipikusan szocreál relief 1958 óta ékesíti a szakiskola falát.

moz_4.jpg

moz_11.jpg

A Földmérők c. mozaik az iskola aulájában. Képek: Szabó Péter

Az aulában található nagy méretű mozaikon akkor akadt meg a szemem, mikor a Tornászlányt készültem lefényképezni. A geodétákat ábrázoló, nagyszerű kép alkotója Koppány Attila festőművész és építészmérnök, a kivitelezést pedig Horváth Imre, a technikum szakoktatója végezte 1972-ben.

dscn4302.JPG

dscn4323cx.JPG

Eredetileg Petőfi Sándor mellszobrát is a Jáky előtt helyezték el, ezért úgy érzem, itt a helye ebben az összeállításban. Turáni Kovács Imre alkotását az akkori Sztálin út (ma: Deák Ferenc utca) és a Pirosalma utca sarkán avatták fel 1958-ban. 1961-ben viszont áthelyezték az egykor nőnevelőként szolgáló neobarokk épület elé, melyben akkor a Petőfi Sándor Általános Iskola működött (és bár ma már Szent Imre nevét viseli az intézmény, a büszt maradt a Budai út és a Várkörút sarkán). E figura vonásai egyébként engem személy szerint egy másik forradalmárra emlékeztetnek - mintha Leninre parókát raktak volna.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr8914847376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

parDON 2019.06.16. 15:16:33

Hát elég nagy szégyen a fenntartóra nézve, hogy így néz ki egy középiskola 2019-ben!