Érdekes Fehérvár

Megújult a Szabó-palota

2021. szeptember 25. - Rolf Singer

Gyönyörűen megújult a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság főépülete, "leánykori nevén" a Szabó-palota. A Budai út és a Deák Ferenc utca sarkán található neobarokk műremek tetőszerkezetének cseréje, illetve homlokzatának felújítása összesen mintegy 245 millió forintból valósult meg. A kivitelezési munkálatokat a fehérvári Equitas Építő Kft. végezte.

dsc_9202_4.jpg

A Deák Ferenc utcai főhomlokzat a Pirosalma utca felől fotózva.

dsc_9221_3.jpg

A bejárat felett két tengely szélességű baluszteres balkon, míg a második emeleten díszes kovácsoltvas-erkélyek láthatók.

Az eredetileg bérpalotaként funkcionáló épületet Szabó József kőművesmester építette az 1920-as években - mint ezen évtized magyar bérházainak nagy többsége, ez is neobarokk stílusban épült, keveredve neoreneszánsz vonásokkal (pl. a baluszterek). Érdekességként megjegyezném, hogy itt lakott gyerekkorában Sobor Antal József Attila-díjas író. De akkor még három emelettel rendelkezett, és kupolák koronázták a sarkokon előreugró rizalitokat. Sajnos a II. világháborúban, egészen pontosan az 1944. szeptember 19-ei szőnyegbombázás során a teljes tetőzete leégett - a tűzet nagy valószínűséggel egy gyújtórakéta okozta, de jóval nagyobb kárt okozhatott volna az előkertben becsapódott bomba, ami szerencsére nem robbant fel. Állítólag még mindig ott rejtőzik a föld alatt.

dsc_9388_2.jpg

A saroképület főhomlokzatai az egykori Bottlik-kúria felől (A József Attila utca és a Budai út sarkáról) fényképezve. Az előkert sarkán álló kis házikó borozóként működött a harmincas években.

dsc_9423_5.jpg

A Budai úti főhomlokzat.

dsc_9544_5.jpg

Az itteni bejáratot már régóta nem használják.

Az államosítást követően először rövid időre az OTI (Országos Társadalombiztosítási Intézet) kapta meg, majd 1949-ben a rettegett ÁVH székháza lett, emiatt később meghatározó szereplőjévé vált az 1956-os eseményeknek: október 24-én ez előtt az épület előtt vesztette életét hat fiatal miután a Pirosalma utca sarkán álló szovjet páncélos tüzet nyitott a székházba hurcolt társaik szabadon bocsátását követelő tüntetőkre.

dsc_9191_2.jpg

A szomszédos későszecessziós villa szintén Szabó Józsefé volt. Ma ez az épület is a rendőrségé.

dsc_9634_5xxy.jpg

Az L alakú épület a közeli pontházból fotózva.

A legfelső szintet az ötvenes években bontották le, ezt követően még kétszer került sor a palota átalakítására: 1968-ban és 1972-ben. Tehát utoljára majd' ötven évvel ezelőtt nyúltak komolyabban az épülethez mielőtt idén március 1-jén megkezdődött a felújítás. Bár a befejezést előzetesen augusztus végére jósolták, a belső udvarra néző homlokzat egy részét még a múlt vasárnap is állványzat fedte. De jobb későn, mint soha! A végeredmény pedig önmagáért beszél.

Forrásaim:

  • Entz Géza Antal: Magyarország műemlékei - Székesfehérvár
  • Tóth Sándor: Évszázados lett a történelmi székesfehérvári építmény, a Szabó-palota (feol.hu)
  • szekesfehervar.hu
  • albaarchivum.hu

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr616698554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyláz 2021.10.06. 21:11:48

Tényleg gyönyörű lett, de biztos, hogy idén márciusban kezdték a felújítást?
Nekem úgy tűnt, mintha már legalább két éve fel lett volna állványozva az épület.

Rolf Singer · http://erdekesfehervar.blog.hu/ 2021.10.06. 22:11:17

@aranyláz: Hivatalosan március 1-jén kezdődött a felújítás - ezt ki is írták egy szép nagy táblára. A "Mi épül, mi újul meg Fehérváron?" c. posztban van egy tavalyi, illetve egy március 23-ai kép az épületről.
süti beállítások módosítása