Acélrózsák

2019. október 02. - Rolf Singer

A Palotai út és a Vargacsatornapart sarkán álló új társasház három rózsa-domborművét Kocsis Balázs szobrászművész készítette.

Tovább

Helyreállították a 10-es huszárok emlékművét

Pátzay Pál novecento stílusú lovasszobrát - mely a limanovai ütközetben, az I. világháború egyik legvéresebb csatájában elesett fehérvári huszároknak állít emléket - eredetileg a ma már Szent István térnek nevezett háromszög alakú parkban, az "eredeti" - Kallós Ede által készített - emlékmű helyén…

Tovább

A legöregebb

Az 1540-ben elhunyt János királyt a Szent István építtette Nagyboldogasszony-bazilikában helyezték örök nyugalomra. Ám néhány év múlva a város török kézre került, Szulejmán szultán pedig kidobatta Szapolyai maradványait a bazilikából, mondván anno a vele kötött szövetség révén a vazallusa lett, így…

Tovább

Fejetlenség a Gáz utcában

2018 elején lehetett olvasni arról, hogy a Gáz utcai Teknősbéka szobor (alkotó: Kocsis Balázs) fejét letörték. Sajnos ez nem az első eset volt, és talán nem is az utolsó, hiszen az egykori ivókút figurája jelenleg is csonka, bár az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak elfelejtették helyreállítani.

Tovább