Érdekes Fehérvár


Törékeny hit

2021. szeptember 02. - Rolf Singer

Székesfehérvár talán legismertebb jelképének, a Városház téri Országalmának igencsak mostoha sors jutott. Ohmann Béla alkotása 1943-ban készült el, amikor már javában dúlt a II. világháború. Két évvel később, miután a szovjet csapatok elfoglalták a várost, hősi emlékművé alakították. Csak 1948 után…

Tovább

Ötven holdnyi Anglia Magyarhonban

Teljesen megújult hazánk egyik legkülönlegesebb kastélya, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, és történetében először minden terme megnyílt a látogatók előtt. A Székesfehérvártól alig húsz kilométerre fekvő Sárladány 1851-ben került a Nádasdy család birtokába - a kis települést gróf nádasdi és…

Tovább

Óriáskokárda a Fekete Sason

A Nagy Sándor (ma: Ady Endre) utcai Fekete Sas kávéház volt anno a "fehérvári Pilvax" - itt gyülekezett a reformkori fiatalság, és itt olvasták fel 1848. március 16-án a 12 Pontot és a Nemzeti Dalt. Minderről 1992 óta egy szép, domborműves emléktábla tanúskodik - a réz relief a móri Nagy Benedek…

Tovább

Hasábba zárt szellemek

Till Aran különleges alkotásai és más váli érdekességek

A székesfehérvári Hosszú temetőben, a kápolna mögött található egy igencsak érdekes síremlék, egy kubista jellegű betonszobor. Sokáig sejtelmem sem volt róla, mégis ki készíthette a korántsem mindennapi műalkotást, ám nemrégiben egyszer csak magától feltárult előttem e rejtély megoldásának kapuja -…

Tovább

Megújult az Arany János Iskola

A héten véget ért a Szekfű Gyula utcai Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI komplett felújításának első üteme, azaz az épület homlokzatának és tetőszerkezetének renoválása. A nagyszabású munka, melyet összesen 600 millió forinttal támogat az önkormányzat,…

Tovább

Megújult az ország legjelentősebb copf épülete

"A Magyar Szent Család nyomában tematikus zarándokút fejlesztése a Székesfehérvári Egyházmegyében" című program keretében az Egyházmegyei Múzeum renoválása és az új Lakatos utcai látogatóközpont felépítése után megújult az egyházmegye központja is, azaz a Városház téri Püspöki palota, mely a magyar…

Tovább

Nagy lendületet vett a Hosszú temető rendbetétele

A Székesfehérvári Városszépítő- és Védő Egyesület az 1984-es megalakulása óta foglalkozik a város régi temetőivel, ezek közül is legfőképp a Palotai úti Hosszú temetővel, melynek rendbetétele igencsak nagy lendületet vett az idén. A patinás sírkert "fő attrakciója" az úgynevezett "pincesor" a…

Tovább

Megújult a kisfaludi harangláb

Nemrég teljesen felújították a kisfaludi temető különleges haranglábát, melynek alkotóját, Bálint József jenői faszobrászt tavaly a Magyar Kultúra Lovagjává ütötték.

Tovább

Megújult Vértesacsa I. világháborús emlékműve

Vértesacsa I. világháborús áldozatainak egy angyalokkal díszített tábla állít emléket a Községháza falán. A szerény emlékművet Feyérné Kovács Erzsébet iparművész készítette az 1920-as években. A közelmúltbeli felújításról egyébként semmiféle híradást nem találtam, egy Németországból érkezett…

Tovább

Titokzatos Szentháromság-emlék a semmi közepén

A grandiózus Szentháromság-emlékek általában a városok régi tereit, parkjait, sétálóutcáit ékesítik, esetleg templomkertek vagy kastélyparkok díszei, nem úgy a szentlászlópusztai képviselőjük, mely két település között, egy szántóföld sarkán áll. Arra, hogy mégis mit keres a "semmi közepén", egy…

Tovább
süti beállítások módosítása