Mely épületeket tervezhette szülővárosában Ybl Miklós?

2018. november 22. - Rolf Singer

Bár a historizmus legkiemelkedőbb magyar mestere Fehérvár híres szülötte, ennek ellenére nincs olyan épület a városban, melyről minden kétséget kizáróan ki lehetne jelenteni, hogy márpedig ő tervezte. Összesen hat lakóház és egy kápolna esetében merült fel a gyanú: a stílus és a formai megoldások…

Tovább

Hosszú séta a Hosszú temetőben 2. rész

Fehérvár legpatinásabb sírkertjének nevezetes halottai és különleges sírjai

Már a korábban is írtam, a Hosszú temetőben akár órákat is el lehet sétálgatni: nagyon sok nevezetes halottja van a sírkertnek, emellett pedig rengeteg küllemében különleges sír található ezen a rendkívül hangulatos, ódon helyen. Mindenszentekhez közeledvén - a teljesség igénye nélkül - tizenhat…

Tovább

Fehérvár építész dinasztiája, a Hübner család

Három építész, három korszak: A dinasztia alapítója a fehérvári születésű Hübner Nándor volt, kinek legidősebb fia, Jenő szintén építészmérnökként végzett. Nándor unokája, Tibor is követte elei hivatását, és bár ő már Budapesten született és élt, nem szakadt el a család hajdani városától. Az általuk…

Tovább

Fehérvár kőfaragó dinasztiája, a Havranek család

A Havranek kőfaragók története id. Havranek Antallal kezdődik, aki vándorévei után megalapította kőfaragó műhelyét Fehérváron. Antal testvére szintén ezt a mesterséget űzte, sőt az ő fiaikból is művészek lettek. Alkotásaikat sorra véve szeretném bemutatni a neves család életét és munkásságát: hogy…

Tovább

A sóstói "temetőváros"

A Sóstói Stadion szomszédságában három temető is található: egy katolikus, egy református, és egy evangélikus. Az egymáshoz közeli sírkertek együtt egy valóságos "mininekropoliszt" alkotnak. A katolikus Szent kereszt temetőt és a református sírkertet a Csíkvári út szeli ketté, míg az…

Tovább

A művészek temetője

A Hosszú temető mellett Székesfehérvár másik patinás sírkertje a Berényi úton található Csutora temető, melyben több híres személy - köztük sok neves művész - alussza örök álmát. Tettem egy sétát itt is, hogy felkeressem az érdekes sírokat. A Csutora temető a XVIII. század utolsó harmadában…

Tovább

Hosszú séta a Hosszú temetőben

A Palotai úton található Szentháromság temető - melyet Hosszú temetőnek is neveznek - Székesfehérvár legrégebbi sírkertje, amely feltehetően Mária Terézia idejében is létezett már. Ide temetkeztek anno a város jómódú, előkelő és tekintélyes polgárai. Pár napja tettem egy sétát ebben a különleges,…

Tovább

Grófok és bárók nyughelye Iszkaszentgyörgyön

Nemrég látogatást tettem Iszkaszentgyörgy temetőjében, amelynek hátsó részét már birtokba vette a természet. Azonban a községnek nem csak egyetlen egy (érdekes) sírkertje van. A központtól nem messze, a dombon lévő katolikus templom mellett található a grófi sírboltkápolna és a cinterem.…

Tovább

Fehérvár ismeretlen kincse, a szerb temető

A Palotai úton három sírkertet is találni, ezek közül a legkisebb a "magányos" szerb temető, mely egy pici, halványsárga kápolnával rendelkezik. A hely azért igazán különleges, mert ez az egyetlen temető Székesfehérváron, melynek több sírköve is műemléknek számít. Néhány napja elbarangoltam a régi…

Tovább