Sírok a fák között - Barangolás az úrhidai "Csárdatemetőben"

2019. június 18. - Rolf Singer

Nemrég Jakab Erzsébet, a Bakancs és fakanál című blog szerzője keresett meg azzal, hogy tudok-e valamit Úrhida régi temetőjéről. Nekem több se kellett, egyből elhatároztam, hogy meglátogatom a helyet, melyet egyébként anno a közeli borkimérőhely, majd vendégfogadó miatt "Csárdatemetőnek" is…

Tovább

Multifunkcionális utcabútor Csóron

Még a csóri temetők feltérképezése során bukkantam rá erre a kifejezetten ízléses redesign alkotásra - a teljesen fehérre festett régi biciklin egy utcatábla és három virágtartó is helyet kapott.

Tovább

Öreg temetők, régi sírok és szakrális emlékek Csóron

Tavaly kaptam egy tippet, miszerint az iszkaszentgyörgyihez hasonlóan a csóri temető is igencsak érdekes. Ottjártamkor viszont kiderült, hogy nem is csak egy régi sírkertje van a községnek, ráadásul a katolikus templom szoborkertjében is találni egy igen különleges síremléket. Aztán úgy döntöttem,…

Tovább

Fából vasorrú bába?

Először is elnézést kell kérnem, mert a cím persze nem teljesen fedi a valóságot, de az ismert szólás elferdítése adta magát. Tehát valójában nem boszorkányokról van szó, hanem aranyos öregasszonyokról. Istenfélő asszonyokról, hisz ott a Biblia a kezükben. De bizony fából faragva. "Hogyan…

Tovább

Banksy Iszkaszentgyörgyön (is)?

Legnagyobb meglepetésemre Iszkaszentgyörgyön is rábukkantam egy Banksy-stencilre. Biciklizés során pillantottam meg a Községházától nem messze lévő buszmegálló falán a brit graffitiművész egyik leghíresebb művét, a Ballon Girl-t. Ma Banksy vitathatatlanul a világ egyik legismertebb és legnagyobb…

Tovább

Az ezerarcú kastély

Iszkaszentgyörgy legfőbb értéke az Amadé-Bajzáth-Pappanheim-kastély, melyet három nemesi család is birtokolt, és az idők folyamán szinte mindegyik tulajdonos a saját ízlésének és az adott korának divatja szerint bővítette, a kastély pedig így vált egy igazán sokarcú, csodálatos…

Tovább

Grófok és bárók nyughelye Iszkaszentgyörgyön

Nemrég látogatást tettem Iszkaszentgyörgy temetőjében, amelynek hátsó részét már birtokba vette a természet. Azonban a községnek nem csak egyetlen egy (érdekes) sírkertje van. A központtól nem messze, a dombon lévő katolikus templom mellett található a grófi sírboltkápolna és a cinterem.…

Tovább

Iszkaszentgyörgy temetőjének elfeledett sírjai

Iszkaszentgyörgy egy a Székesfehérvári járáshoz tartozó, kevesebb mint kétezer lakost számláló község, amely igencsak közel áll a szívemhez is, nemcsak a városhoz, melytől cirka tíz kilométerre található. Gyerekkoromban nagyon sok időt töltöttem itt, vagyis pontosabban a közeli Kisiszkán. Persze a…

Tovább