Érdekes Fehérvár


Bazilikáról a kertbe

2019. december 31. - Rolf Singer

Fehérvár legmagasabb pontján egykor Géza fejedelem négykaréjos temploma állt, később pedig a gótikus Szent Péter és Pál-templom épült ott fel, majd a 1758 és 1774 között a barokk Szent István-plébániatemplom, melynek szobrait Huber János Pál készítette 1773-ban. Szent Lászlót már 1967-ben…

Tovább

A Szent Kereszt feltalálása

A vértesacsai katolikus templom kincsei

Mikor először jártam a különösen szép fekvésű Vértesacsán, csupán átutazóban voltam, ám már akkor is lenyűgözött a település méltatlanul kevéssé ismert római katolikus temploma, melynek szobrászati alkotásai is több száz évesek. Másodjára már bent is körül néztem, és a csodálatosan szép freskók még…

Tovább

A fej nélküli sasok rejtélye

Az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély négypilléres kertkapuját száztíz éves, címerpajzsokat tartó sas-szobrok díszítik - már ami megmaradt belőlük. Hogy mi lett a kőmadarak fejével, már gyerekkoromban is erősen foglalkoztatott, ezért is döntöttem nemrég úgy, hogy végre megpróbálok…

Tovább

"Pünkösdi virágálom"

A hagyománynak megfelelően pünkösdvasárnap virágba borult Székesfehérvár történelmi belvárosa, én pedig fényképezőt ragadtam, és lencsevégre kaptam a különböző kompozíciókat. Többek között virágba borult a Szent János-templom kapuja is - készítette: Oázis Virág (Réti Éva, Bakó Éva, Béni Beáta,…

Tovább

Különleges keresztek Székesfehérváron

Az úgynevezett útmenti kereszteket magánszemélyek állíttatták - sokan így nyilvánították ki hitbuzgalmukat, illetve fejezték ki hálájukat Istennek, vagy éppenséggel egy korábban tett fogadalmuk teljesítették ezáltal, némely feszületek viszont szerencsétlenségek, tragédiák emlékőrzői. Régen az arra…

Tovább

Az ezerarcú kastély

Iszkaszentgyörgy legfőbb értéke az Amadé-Bajzáth-Pappanheim-kastély, melyet három nemesi család is birtokolt, és az idők folyamán szinte mindegyik tulajdonos a saját ízlésének és az adott korának divatja szerint bővítette, a kastély pedig így vált egy igazán sokarcú, csodálatos…

Tovább
süti beállítások módosítása