Érdekes Fehérvár


Száz éve született Pilinszky János

2021. november 27. - Rolf Singer

Pilinszky János Budapesten látta meg a napvilágot, és élete nagy részét is a fővárosban töltötte. Tanulmányait a Cukor utcai elemi iskolában kezdte meg, majd a Piarista Gimnáziumban folytatta - a Hültl Dezső által tervezett épület falai között kezdett el verset írni. Az érettségi után a Pázmány…

Tovább

Mama

Én személy szerint csak a napokban vettem észre, de minden bizonnyal április 11-én került ki József Attila talán legismertebb verse a róla elnevezett utca és az Áron Nagy Lajos tér sarkán található telefonfülke ablakára.

Tovább

Gorkij helyett Csoóri Sándor

Márciusban átnevezték az író utcák egyikét: állampolgári kezdeményezés eredményeképpen ezentúl Csoóri Sándor nevét viseli az egykori Gorkij utca. A szóban forgó utca nevét lakossági kérésből kiindulva vizsgálta felül az önkormányzat. A döntést végül január 24-én hozták meg a Magyar Tudományos…

Tovább

Az első Vörösmarty-szobor története

Székesfehérvár egyik büszkesége a városhoz közeli Pusztanyéken született és aztán a ciszterciek gimnáziumában tanult nagy költőnk, Vörösmarty Mihály szobra, melyet végül 1866. május 6-án állítottak fel. Alkotója a manapság már kevésbé ismert Vay Miklós, aki 134 évvel ezelőtt éppen ezen a napon hunyt…

Tovább
süti beállítások módosítása