Érdekes Fehérvár

Fából vasorrú bába?

2018. október 04. - Rolf Singer

Először is elnézést kell kérnem, mert a cím persze nem teljesen fedi a valóságot, de az ismert szólás elferdítése adta magát. Tehát valójában nem boszorkányokról van szó, hanem aranyos öregasszonyokról. Istenfélő asszonyokról, hisz ott a Biblia a kezükben. De bizony fából faragva.

dscn8838.JPG

"Hogyan születhet valaki újra, ha már megöregedett? Hiszen nem mehet vissza anyja méhébe, hogy másodszor is megszülessen!"

Nemrég, mikor Iszkaszentgyörgyön jártam, és a régi fürdő romjai után kutattam, hazafelé az úton fából faragott szobrokat találtam a Rákóczi Ferenc utcában, a református templomtól nem messze. Két idős néni, Bibliával a kezükben. Elsőre "csupán" fotóznivaló érdekességnek találtam őket, de később a fényképeken észrevettem egy feliratot az egyikük könyvén: "János 3:1-21". Vagyis Jézus és Nikodémus beszélgetése. Röviden tömören Jézus az újjászületésről beszél az őt titokban felkereső farizeusnak, azonban ez az újjászületés nem szó szerint értendő, hanem tulajdonképpen az ember szellemi megújulását jelenti. "Víz és a Szent Szellem által", vagyis a megkeresztelkedés útján.

dscn8840.JPG

"A szél fúj, amerre akar. Hallod a hangját, de nem tudod, honnan jön, és merre tart."

A szobrokat még tavaly avattak fel, az alkotó pedig Bálint József fafaragó, akinek egyébként Bakonycsernyén és Bakonykútin is találhatóak művei. De mégis mi köze van az előbb említett Bibliai részletnek Iszkaszentgyörgyhöz? A község az utóbbi években hatalmas fejlődésen ment keresztül, ráadásul idén elnyerte az Európai Falumegújítási Díjat. Tehát mondhatni egy hivatalosan is "újjászületett" településről beszélünk. És hogy miért idős néniket ábrázol a hely legújabb köztéri alkotása? Természetesen azért, mert Iszkaszentgyörgy is "öreg": a falu nevét már 1193-ban megemlíti egy írásos emlék "Izca" alakban.

oreg.jpg

Iszkaszentgyörgy fejlődésének szembetűnő bizonyítékai: a szobrok.

Néhány éve még az 1818-ban Bajzáth György által a falunak adományozott Nepomuki Szent János-szobor volt az egyetlen figurális köztéri alkotás a településen, azonban 2014-ben a főtérnek számító Kossuth téren egy a falu védőszentjét, Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló mű kapott helyet, egy évvel később pedig báró Amadé László mellszobrát avatták fel a kastélylépcsőnél (mindkettő Bíró Lajos munkája). Szóval ahogy már írtam, fejlődik a falu, és ennek jól látható, szembetűnő nyomai ezek a műalkotások.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr4214279811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása