Érdekes Fehérvár

Memento a Horvát István utcában

2018. május 17. - Rolf Singer

A Prohászka Ottokár út és a Horvát István utca kereszteződésénél található egy viszonylag méretes, ütött-kopott, összefirkált tábla, melyen az ugyancsak Horvát Istvánról elnevezett lakótelep térképe látható. Ezt tulajdonképpen még a rendszerváltás előtt helyezték el az utcában az akkor még vélhetően Arany Szarvas néven ismert étteremmel átellenben. Hogy ez miért ennyire egyértelmű? Ha picit jobban megnézzük, akkor szemet szúr a "Lenin út" felirat. Természetesen ma már nem található ilyen elnevezésű út Székesfehérváron, hiszen átkeresztelték Prohászka Ottokárra. (Azért ez mondjuk kicsit ironikus, nem?)horvat_istvan_utca.jpg

Mondhatni a kommunizmus egyik utolsó megmaradt darabkája a városban ez a térkép. További érdekesség még a táblával kapcsolatban, hogy a Horvát szó mind a három helyen, ahol megtalálható, javítva van. Először ugyanis "th" végződéssel került rá a fehérvári születésű történész vezetékneve. Azt nem tudom, hogy aztán mikor jöttek rá, hogy a város híres szülötte igazából nem így írta a nevét, de ezt végül módosították annak idején, még ha ilyen gány módon is.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr8913966268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kávé23 2018.06.24. 11:33:53

A Horvát I. és Hosszúsétatér sarkán is van egy ilyen, a Tóvárosi ln. (már eléggé felismerhetetlen) térképével.

Rolf Singer · http://erdekesfehervar.blog.hu/ 2018.06.24. 13:07:44

@kávé23: Nagyon sokszor jártam már arra, de mivel közvetlen mellette sosem megyek el, így észre sem vettem, bár lehet régebben feltűnt, de azóta elfeledkeztem róla. Mindenképpen meg fogom lesni legközelebb, és szerintem poszt is belőle. Köszönöm! :)

kávé23 2018.06.24. 14:17:19

Ház azóta jártam arra és már nincs meg sajnos, csak én emlékeztem rá. :) De google mapson még látható.
süti beállítások módosítása