Érdekes Fehérvár

A szocializmus mint könnyű fuvallat suhan ott át...

2018. június 02. - Rolf Singer

Az alábbi képet több ismerősömnek is megmutattam, és egyikük sem ismerte fel a rajta látható épületet. Ez még persze nem is annyira furcsa. Hisz lehet bárhol, nincs rajta semmi feltűnő... A megfejtés azonban meglepő. A háromemeletes lakóház ugyanis a város egyik legjellegzetesebb műemléke közelében éktelenkedik, s erősen "kilóg" a belvárosból. Tehát valószínűleg mind jártunk már a közelében, de az oda nem illő ház egy kicsi, szűk, "ahol a madár se jár" mellékutcában "rejtőzött" szemünk elől.

rozsa_utca_iii.jpg

Nem is szaporítom tovább a szót feleslegesen, elárulom hogy a kép a Rózsa utcában készült. Még mindig nem ismerős? Ez az utcácska pontosan a Szent János-templommal szemben nyílik, és a Bástya utcát köti össze a Fő utcával. De találni ott mást is, ami érdekes...

rozsa_utca_ii.jpg

Az épület bejárata mellett lévő két nagy üvegfalon át egy szűk kis udvarba lehet betekinteni. Amit érdemes meglesni, az egy kőfalmaradvány, mely a koronázó székesegyház után a középkori Fehérvár legjelentősebb romként megmaradt épülete. A "betonszörny" ugyanis a X. században Szent István király alapította Szent Kereszt templom temetőjének helyére épült. Erre azonban sajnos semmilyen tábla vagy felirat nem hívja fel a figyelmet a helyszínen.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr1114017988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása