Érdekes Fehérvár

D. I. S. C. O.

2018. június 19. - Rolf Singer

Székesfehérvár is tele van olyan jelekkel, szimbólumokkal, firkákkal vagy falra festett arcokkal, melyek a város több, különböző pontján is megtalálhatóak. Ha az ember csak sétál, vagy célirányosan halad, és nem foglalkozik igazán az általa bejárt környezettel, akkor valószínűleg nem fogja észrevenni ezeket, vagy legalábbis nem fog nekik jelentőséget tulajdonítani. Viszont ha direkt keressük is az érdekességeket, akkor idővel bizonyosan felfedezzük az egyforma graffitiket itt-ott.

Az egyik legizgalmasabb ilyen, ha lehet így fogalmazni, egy mikrofon- vagy más néven afrofrizurát viselő stilizált arc, mely a diszkókorszakot juttathatja eszünkbe - nem véletlen, hogy az Ottawan diszkó-zenekar híres slágerének refrénjét választottam címnek, amit én egyébként nagyon sokáig mondhatni félrehallottam... A stencilezett graffitit eddig négy helyszínen tudtam lefényképezni.

hasonlok1.jpg

Az elsőre a Zichy ligettől nem messze, a Mészöly Géza utcában leltem rá, a másodikat és a harmadikat a Hosszúsétatéren találtam, utóbbit az óvoda kerítésén, míg a képen utolsóként szereplőt a József Attila utcában lévő egyik panelház falára fújták rá - talán ez utóbbi sikerült a legjobban. Nekem egyébként leginkább a haj részletei tetszenek, ettől lesz igazán kreatív az egész.

Hogy valamilyen klubnak, szórakozóhelynek lehet-e a logója, vagy egy hírességet szeretne ábrázolni a diszkókorszakból, netán tényleg csak egy szimbolikus alkotás, arra nem sikerült rájönnöm, de úgy vélem, a harmadik eset áll fenn, hiszen nem találtam meg az ezzel tökéletesen megegyező, de még csak hozzá nagyon hasonló sablont sem az internet bugyraiban. Ha valakinek mégis van más információja ez ügyben, az ne habozzon, bátran ossza meg itt, ezzel gazdagítva a bejegyzést.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr1714058070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása