Székesfehérvár egyik legkülönlegesebb sírkertje az Óvoda utcai izraelita temető. Gyakorló temetőjáró lévén ide is ellátogattam, ám felemás érzésekkel távoztam. A hely bár rendkívül hangulatos, sajnos rengeteg itt a rossz állapotú síremlék: korábban többet is megrongáltak és vannak, melyekkel az idő vasfoga bánt el - nem kímélvén az igencsak érdekes és impozáns mauzóleumokat sem.
Egy zsidó közösségek számára mindig a legfőbb prioritások közé tartozik egy temető létesítése, melyet általában a helyi sírkert (esetünkben a Csutora temető) közelében találunk, ám önálló telken és az előírásnak megfelelően fallal körülvéve. A temetkezési szokásaik szerint mindenképpen zsidó temetőben kell eltemetni az izraelita vallásúakat, és ide csakis izraelitát temethetnek. Fontos még megemlíteni azt is, hogy búcsúztatni kizárólag akkor lehet, ha tíz zsidó férfi kíséri utolsó útjára az elhunyt személyt. Ami a sírfeliratokat illeti, a XIX. század előtt ezen szövegek nyelve kizárólag a héber volt, azonban később a héber mellett megjelentek a helyi nyelven íródott feliratok is a sírköveken. Leggyakoribb jelképük a fűzfa, de jellemző még többek között az áldást osztó kéz valamint a törvénytábla is. Ma Magyarországon közel 1600 zsidó temetőt tartanak nyilván, és érdekes tény, hogy itt található Európa legnagyobb ilyen sírkertje, mely történetesen a budapesti Kozma utcai izraelita temető.
A fehérvári az ország nagyobb izraelita temetői közé tartozik: több száz síremlék található itt. A sírkertet még 1841-ben nyitották meg a város - akkorra már egyre jelentősebbnek számító - zsidó közössége számára. Nem sokkal később, az 1860-as években a többségében római katolikus vallású település népesség-összetétele megváltozott - elsősorban a zsidóság nagyszámú betelepedésének köszönhetően: 1870-re az izraeliták már a második legnépesebb felekezetté váltak. Talán nem sokan tudják, de Székesfehérvárnak egykor két zsinagógája is volt: az 1862-es építésű neológ zsinagóga a Rákóczi utca és Várkörút torkolatában állt, az 1870-ben épített ortodox zsinagóga pedig a Piac téren. Az olyan zsidó családok, mint a Deutsch vagy a Wertheim família, évtizedeken keresztül töltöttek be igen fontos szerepet a város kereskedelmi, politikai és kulturális életében is. Azonban a zsidóság sorsa az 1944-es német megszállást követően itt is rosszra fordult: az embereket kifosztották, gettósították, majd deportálták, a zsinagógák elpusztultak, a temető pedig hanyatlásnak indult.
Mielőtt az ember betér a temetőbe, érdemes szemügyre venni a bejárat előtt található műalkotást, mely a Holokauszt áldozatainak emlékműve. Paulikovics Iván meglehetősen kifejező alkotását - mely a deportált áldozatok végállomását jelképezi - 2014-ben, a magyar holokauszt 70. évfordulójának alkalmából avatták fel. A német csapatok 1944. március 19-én szállták meg az országot, az ezt követő hónapokban pedig 654 családot, azaz 2148 személyt (Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke szerint a számuk meghaladta a háromezret is) gettósítottak - gettóházak voltak többek között az Ősz utcában, a Távírda utcában, a Szent István téren és a Lövölde utcában is, ahol akkor még családi házak álltak - majd nagy részüket 1944. június 14-én elszállították a koncentrációs táborokba. Itt meg kell jegyezni, hogy ez "a gyorsaság, mellyel a magyar hatóságok kitaszították a zsidókat a társadalomból, kifosztották, gettósították, majd deportálták őket, még a holokauszt történetében is páratlan volt".
A sírkert előtt található még a Mártírok Emlékcsarnoka, mely egyúttal ravatalozóként is funkcionál. Ezt az épületet 1949-ben emelték részben az akkor lebontott neológ zsinagóga anyagából. A bejáratát díszíti a zsidóság talán legősibb szimbóluma, a menóra, avagy a hétágú gyertyatartó, mely a Mózes által látott égő csipkebokrot jelképezi. A menóra, mint díszítő motívum egyébként a temető kapujának rácsain is megjelenik.
A hely egyik legszebb és legtekintélyesebb síremléke a Deutsch család mauzóleuma. Ez a gyönyörű szép, klasszicizáló építmény őrzi többek között Deutsch Bernát és testvére, Deutsch Ignác vagyonos kereskedők - kiknek kereskedése épületfa és építési anyag eladásával foglalkozott - valamint Ignác felesége, Kohn Ilka - aki pedig a szegény gyermekeket felruházó Székesfehérvári Izraelita Krajcár Egylet elnökasszonya volt - maradványait. A névtáblán áll még a házaspár gyermekének, Deutsch Aladárnak a neve is, kinek irányítása mellett óriási fejlődésnek indult az apjától örökölt cég. Őt 1944-ben deportálták, és Auschwitzban halt meg. Sajnos a kripta jelenleg igencsak romos, az ajtaja csak lánccal és lakattal zárható, a tetőzet pedig erősen sérült.
Megtaláltam Deutsch Manó sírját is. Tudniillik ő alapította 1843-ban a Deutsch Manó és Fia vegyeskereskedést a Koronázó tér és a Kossuth utca sarkán, mely üzlet később Deutsch-Deák Áruház majd Centrum Áruház néven vált ismertté. A kereskedésnek otthont adó sarokházat 1910-ben szecessziós stílusban építették át. A különleges épületet azonban Kotsis Iván tervei szerint az 1938-as nagyszabású városrendezés alkalmából megfosztották szecessziós díszeitől és félgömbkupolájától. Később, 1990-ben még egyszer jelentősen átalakították, így ma már sarokerkéllyel sem rendelkezik.
Itt nyugszanak a Wertheimek is, köztük Wertheim Salamon Lipót, aki 23 éven keresztül volt a helyi izraelita hitközség vezetője, emellett pedig a város kereskedelmi életében is fontos szerepet töltött be: az ő vezetésével hozták létre a Kereskedelmi Csarnokot, melynek az elnöke volt 1864 és 1890 között. Később öccsével közösen megalapították saját cégüket, melyet 1892-ben Salamon fia, a később herendi porcelánokat is értékesítő Pál örökölt. Wertheim Pál igazi polihisztor volt: mint hozzáértő gazda a szakértelmének köszönhetően mintagazdaságot hozott létre 3000 holdas enyingi birtokán, mint tehetséges író jelentős művészeti cikkeket publikált a Székesfehérvár és Vidéke című lapban, és mint tekintélyes kereskedő alelnöke volt a Kereskedelmi Társulatnak és a Kereskedelmi Csarnoknak is. Mindezek mellett tagja volt még többek között a Múzeum Egyletnek, a Lövészegyletnek és a Zene kedvelők társaságának is, nem mellesleg a különleges Napóleon-gyűjteménye Európa-szerte híres volt.
Schön Simon és neje sírboltja talán a legérdekesebb síremléke a fehérvári zsidó temetőnek. Érdemes megfigyelni, milyen ötletesen jelenik meg rajta a gyászt szimbolizáló szomorú fűz. Sajnos sem az itt nyugvó személyekről, sem magáról az építményről nem találtam információkat, ám valamire mégis ráleltem: a budapesti Kozma utcai zsidó temetőben megtalálható eme kripta mása, mely Schön Ignác családi sírboltja. Valószínűleg rokonokról van szó. A Deutsch-féle síremlékhez hasonlóan rossz állapotú, ráadásul jelenleg biciklitároló fészerként "hasznosítják".
Természetesen itt temették el az I. világháborúban elhunyt zsidó katonákat is, kiknek sírjait a temető murvás sétányának mentén elhelyezett sírkövek jelzik. Ezen sírok között található a Földes Szabó János alkotta hősi emlékmű, melynek közel két méter magas talapzatán az elesettek névsora olvasható, míg a tetején egy büszke oroszlán ül. Ez az állat igen gyakori zsidó jelkép, a hűséget, a vallásos kitartást és a hősiességet szimbolizálja, emellett Júda törzsének és Dávid király dinasztiájának címerállata. A két oroszlánnal körülvett korona - mely szimbólum a sírkert kapuja felett látható - pedig a Tóra védelmét jelképezi.
Ahogy az általam készített képeken is látszik, bár a felbecsülhetetlen értékű temetőt a közelmúltban megtisztították az elburjánzó növényzettől, az mégis - mondhatni - pusztulófélben van. Sajnos az elmúlt tíz évben többször is történtek rongálások: ismeretlenek síremlékeket döntöttek le és firkáltak össze. Legutóbb 2012-ben gyalázták meg a temetőt, a rá következő évben azonban új kerítést kapott az "örökkévalóság háza", emellett pedig azóta őriztetik kutyákkal a helyet. Noha már gondnoka is van, a sírkert jelentős részében még mindig rettentő állapotok uralkodnak, és nem tudni, vajon helyre tudják-e állítani valaha az összes kárt.
Rolf Singer
