A Székesfehérvári Városszépítő- és Védő Egyesület az 1984-es megalakulása óta foglalkozik a város régi temetőivel, ezek közül is legfőképp a Palotai úti Hosszú temetővel, melynek rendbetétele igencsak nagy lendületet vett az idén.
A patinás sírkert "fő attrakciója" az úgynevezett "pincesor" a főúton 120-170 éves - és sajnos többnyire életveszélyes állapotú - kriptákkal. Azt tudni kell, hogy ezek a régi sírboltok mindegyike téglaépítmény. A domb oldalához hozzátették a sok bolthajtást, majd hintettek rá némi földet, hogy úgy nézzen ki, mintha az a dombba lenne beásva. A téglaépítmény elé aztán emeltek egy nemes kőből készült falat - kinek pénze szerint (leggyakrabban homokkőből, de akad néhány márványkripta is). Csakhogy a bő másfél évszázad alatt a két fal közé behullott a föld, az nedves lett, télen megfagyott, és dagadt, nyomta több mint száz éven keresztül. Ezzel egyet lehet tenni: földig lebontani az egészet, kipucolni a bement földet, gyökereket, és mi egyebet, aztán szépen visszaépíteni.
Idén Szemere Ödön családi sírboltja, illetve a Holczer család kriptája került sorra. Egy éve még borostyán borította a kriptákat, így azokat a túlburjánzott növényzettől is meg kellett szabadítani. A Szemere-kripta obeliszkjének jobboldalához ráadásul be volt téve egy betonsíremlék, Binder Frigyes nyugalmazott csendőr százados sírköve, és attól is meg kellett szabadulni - de hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon, Binder Frigyes neve felkerült a restaurált obeliszk talapzatára. A munkálatok tavasszal kezdődtek meg és júliusban fejeződtek be. A fehérvári Szemerékről egyébként semmit sem tudni (nagy valószínűséggel nem a híres-neves szemerei Szemere családhoz tartoztak), nem úgy a Holczerekről!
Holczer Lajos (1858-1951) Pusztaszabolcson élt. 1884-ben feleségül vette Szabó Sándor fehérvári pékmester és Világhy Gizella legidősebb, Mária nevű lányát (1866-1938), két évre rá megszületett fiuk, László. A harmincas évek közepétől a felsőcikolai Hirsch-Halász-kastélyt és annak birtokát bérelte. Érdekesség, hogy H. Lajos mindkét fivére, János (1861-1912) és Béla (1879-1945) is Szabó-leánnyal házasodott - előbbi saját kriptát építtetett, mely a régitől nem messze, a pincesorral szemben található.
Az említett László Rákócon látta meg a napvilágot. Felsőfokú tanulmányait a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián végezte. Előbb Hont megyei uradalmán, majd a cseh megszállást követően felesége, Simay Margit (1895-1945) szüleinek birtokán, Kisfaludon gazdálkodott. Tagja volt a Törvényhatósági Bizottságnak, az Országos Kaszinónak, a képviselő-testületnek és a Fejérmegyei Takarékpénztár igazgatóságának, mindemellett az Önkéntes Tűzoltó Egyesület védnöke volt.
A szilágysági származású örmény katolikus Simay család 1760-ban Mária Teréziától kapta címeres levelét. Simay Margit édesapja, a huszárezredesként nyugállományba vonuló Simay Miklós (1865-1927) a trianoni békekötés idején a Szilágysomlyói Közgazdasági Bank vezérigazgatója volt, emellett igen jelentős erdélyi földbirtokkal - mintegy 600 holdnyi szántóval és 2000 holdnyi havasi erdővel - rendelkezett. A román megszállás után Székesfehérvárra költözött, a nyarakat viszont a kisfaludi kastélyban töltötte, melyet felesége, Bokros Melitta (1872-1944) révén birtokolt. Már ekkor hátgerincsorvadásban szenvedett, de a bajt tetézte egy súlyos baleset: három helyen eltört a lába, mikor vejével épp Kisfaludra kocsizott, és autótól megijedt lovaik felborították a kocsit. A csont sosem forrt össze, hátralevő életét egy guruló, kézzel hajtott karosszékhez rögzítve töltötte. Eztán ideje nagy részében lakatos és asztalos munkákkal foglalatoskodott saját kis műhelyében, melyet a család Ferenc József téri házának egyik szobájában alakítottak ki számára. Ez az életmód azonban nem elégítette ki, sokszor emlegette, hogy tehetetlensége miatt kínlódás neki az élet. Végül 63 éves korában főbe lőtte magát. Őt éppenséggel nem a Hosszú temetői Holczer kriptában, hanem Kisfaludon temették el. Síremlékéből mára csak a talapzat maradt meg - a Havranek műhelyben készült obeliszket valószínűleg "nyersanyagként" hasznosították.
Néhány évvel apósa halála után Holczer László megvált német vezetéknevétől, és felvette a felesége nevét, innentől kezdve ő és gyermekei is a Simay nevet használták. A családfőről egyebet nem tudni, a családi kripta sírkövén sem szerepel a neve. De gyermekei sem itt lettek eltemetve: a legfiatalabb, Miklós (1920-1943) a Donnál halt hősi halált; a középsőt, Margitot valószínűleg férje, Kesserü Ferenc családi nyughelyén helyezték örök nyugalomra; a legidősebb Lajos, a kastély utolsó tulajdonosa pedig Ausztráliába menekült a II. világháború után, és ott is halt meg 1980 tájékán. Édesanyjuk viszont e sírboltban nyugszik - ő 1945. március 19-én bombatámadás következtében hunyt el, Holczer Bélával együtt.
Megújult a Greizinger-kripta is, melynek homokkő síremlékét a neves fehérvári kőfaragómester, ifj. Havranek Antal készítette majd' százhúsz évvel ezelőtt. A restaurálás során darabjaira szedték a már instabillá vált emlékoszlopot, majd teljesen megtisztították, feliratát pedig újrafestették. A látvány önmagáért beszél. Bár a sírbolt igencsak impozáns, az itt nyugvó korántsem volt vagyonos ember.
Greizinger Iván 1862. május 7-én született Székesfehérváron. A Budapesti Tudományegyetemen avatták orvosdoktorrá, később a fővárosi Szent Rókus Kórház alorvosaként dolgozott. De nem csak a testet, a lelket is gyógyította: orvosi hivatása mellett a zenének szentelte idejét, elsőrangú hegedűs, illetve tehetséges és termékeny zeneszerző volt - száznál is több műve jelent meg nyomtatásban. Lauschmann Gyula a következőképp jellemezte: "Alapos tudással, a lángész bensőségével vonzódott a zenéhez, amely tiszta és ártatlan gyönyör forrása, itala édes, salakja nincs, unalmat és mámort nem szül. Ideális gondolkodásához nem kapcsolódott anyagi függetlenség. Ha nem kell a nyomorral küzdenie, a magyar művészet legelsői közé emelkedhetett volna." Életének utolsó két évében nagyon beteg volt, dolgozni sem tudott, voltaképp orvostársai kegyelemkenyerén élt. Végül 1899. november 4-én érte a halál. Sírkövét 1901-ben egy hangverseny jövedelméből és közadakozásból állították barátai és tisztelői. Az oszlopon olvasható vers Vass Bertalan költeménye.
Ráférne a renoválás a Greizinger-sírbolt melletti Tschida-kriptára is, mely szinte ki sem látszik a növényzet alól. De talán épp ez az építmény lesz a soron következő.
Az 1900 körül épített Tosch-kápolna felállványozásáról már korábban beszámoltam, és sajnos ez ügyben nem szolgálhatok új fejleménnyel, de bízom benne, hogy az ősszel végre elkezdődik az építmény restaurálása. Mint a képeken is látható, a legnagyobb probléma a tetőzet hiánya. A Magyar Király Szállót is birtokló Tosch család mauzóleumának tetejéről anno három részletben lopták el a rezet, melynek pótlása körülbelül 5 millió forintba kerül.
Végül tegyünk egy kis kitérőt, ugyanis nem csak a "pincesoron" történtek változások. Say Ferenc építész sírja mellett anno csupán egy-egy fejfa jelezte Havranek Margit és Havranek Teréz sírját, ma már egy míves sírkő őrzi emléküket. Az új síremlékre a szintén itt nyugvó édesanyjuk, Havranek Sándorné Kátai Urbán Terézia nevét is felvésték. (Ők egyébként nem álltak rokonságban a Havranek kőfaragókkal.)
Mellette egy korábban kettétört, de a közelmúltban - gazdaságosan - felújított későbarokk sírkő látható. A német nyelvű felirat szerint itt nyugszik az 1814-ben 17 évesen elhunyt Blasius Orsetti. 1841-ben egy bizonyos Orsetti József volt a polgári kaszinó egyik igazgatója - talán az ő korán eltávozott testvéréről van szó. (De ami azt illeti, a székesfehérvári sírhelykereső adatbázisában egyetlen Orsetti sem szerepel.)
Pár lépéssel odébb pedig egy újraállított sírkeresztet találni. Az itt eltemetett alsó szomolányi Nagy Ignácné Hollner Johanna (1797-1849) a város első polgármesterének, az 1798. január 4-én megválasztott Hollner Lipótnak a leszármazottja lehetett.
Köszönettel tartozom a Székesfehérvári Városszépítő és Városvédő Egyesület elnökének, Poklosi Péternek a felújításokkal kapcsolatos információkért, illetve ifj. Havranek Antal dédunokájának, Bándy Mártának a Holczer és a Simay családokkal kapcsolatos kutatásáért!
Források:
- Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon - Fejér megye kastélyai és kúriái
- Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város általános ismertetője és címtára az 1931-32. évre (főszerkesztő: F. Szabó Géza)
- Magyar Hírlap, 1927. november 27. 3. o.
- Kis Ujság, 1927. november 29. 5. o.
- Magyar Katolikus Lexikon
- Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből
- Murányi Lajos: A reformkori Fejér vármegye olvasáskultúrája - A székesfehérvári kaszinók és a Fejér Megyei Olvasótársaság (1838-1849)
Rolf Singer
