Nemrégiben egy ázsiai mandarinréce talált otthonra öreg városunkban, a Csónakázó-tónál. A különc jövevény nem sokáig maradt magányos - egy tőkés réce tojóban talált társra.

A mandarinréce alapvetően erdei állat. Általában tavak menti bokrokban bújik meg egészen sötétedésig, ugyanis nagyon félénk teremtés. Délkelet-Ázsiából származik, de az 1700-as évek közepén már Európában is megjelent mint díszmadár rendkívül szép formája és tollazata okán (húsa nem túl ízletes). Elkóborolt, félvad példányaik néha hazánkban is megjelennek.

A karmazsinvörös csőrű gácsérok tarkójukon bozontos bóbitát, szárnyukon igen jellegzetes, mandarinszínű tollvitorlát viselnek. Sokszínű nászruhájukat május második felében vedlik le, de már augusztusban újra felöltik. Tojóik korántsem ennyire feltűnőek: tollazatuk szürkésbarna, csőrük tompa végződésű.

A mandarinkacsa már az időszámításunk előtt is nagy tiszteletnek örvendett Ázsiában. Kínában a boldogság és a házastársi hűség jelképe, mert úgy tudják, hogy életük végéig együtt maradnak, és fiókáikat is együtt nevelik.

Csodás pillanat: a hím nász idején felborzolja bóbitáját. E példányt szerencsére nem nagyon zavarja az emberek közelsége.

A "fehérvári mandarin" mindenhová követi vadkacsakedvesét, szinte elválaszthatatlan e furcsa pár.

Forrásaim:

• Colin Harrison - Alan Greensmith: A világ madarai
• Wikipédia
  

Rolf Singer