Érdekes Fehérvár

Fehérvárról üzenik: Szabadságot Assange-nak!

2018. június 03. - Rolf Singer

Akinek nem ismerős az alábbi stencilezett graffitin szereplő férfi, annak dióhéjban: Julian Assange ausztrál újságíró és internetes aktivista, na meg a sajtó- és szólásszabadság élharcosa és mondhatni jelképe. 2006-ban megalapította a Wikileaks weboldalt, amely kiszivárogtatott kormányzati dokumentumokat publikált az interneten. 2010-ben svéd kérésre az Interpol felvette a körözött személyek listájára, nemi erőszak vádjával. Assange ezután jelentkezett a londoni rendőrségen, az ellene felhozott vádakat azonban tagadta. 2012 óta London ecuadori nagykövetségén él, hogy ne tudják kiadni Svédországnak és így az Amerikai Egyesült Államoknak. A nemi erőszak-vádat tavaly ejtették, de az Egyesült Királyságban jelenleg is elfogatóparancs van érvényben ellene, hiszen nem működött együtt a hatóságokkal, és fennáll az esélye, hogy a britek is kiadnák az USA-nak.

vak_bottyan_koz.jpg

Szóval az aktivista 6 éve van "bezárva", ha pedig hihetünk neki, az egész ügy koholt vádakra épült, és csak azért kell a napjait önkéntes száműzetésben tengetnie attól félve, hogy ellenkező esetben vád alá helyezik, mert az Egyesült Államok kormányánál kihúzta a gyufát a titkaik kiszivárogtatásával. Assange patthelyzetben van, vagy marad a nagykövetség épületében, vagy nagy valószínűséggel elfogják és kiadják Amerikának, ahol elítélik.

És akkor most végre a képről: a Vak Bottyán köz névre hallgató zsákutcában lőttem, nem messze a Vörösmarty tértől. A graffiti nyíltan kiáll az újságíróért, és "követel" neki szabadságot. Egy újabb aktuálpolitikai problémával foglalkozó street art Fehérváron. Érdekessége még, hogy nagyon úgy néz ki, egyedi stencil-sablonról van szó, mivel pontosan ilyen graffitit sehol sem találtam kutatómunkám során, nem úgy mint a sarló-kalapácsos matrjoska babák vagy az esernyős patkány, mely utóbbi egy Banksy-reprodukció.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr4114021406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása