Az 1989-90-es rendszerváltás után egyből felmerült a kérdés, hogy el kell-e távolítani az előző rendszerhez kötődő köztéri szobrokat, műemlékeket és jelképeket az ország köztereiről. A szimbólumok persze mindenhonnan lekerültek (így a székesfehérvári vasútállomás épületéről is a Rákosi-címer), a fővárosi szobrok számára pedig létrehozták a Memento Parkot, ahol megtekinthetőek az olyan ma már tabunak számító műalkotások, mint a Lenin-szobrok vagy az egykori magyar pártállam vezetőinek portréi. Székesfehérváron ilyen park nincsen, ami tulajdonképpen nem csoda, hiszen már csak a szobrok számából adódóan sem lenne létjogosultsága egy szobortemetőnek, másrészt a városunkban tudtommal soha sem álltak olyan szobrok, melyeket mindenképpen el kellene tüntetni azért, mert olyan nagyon "csúnya" dolgot ábrázol (mint mondjuk Lenin kobakja). Összegyűjtöttem viszont a múlt rendszer azon szobrait, domborműveit és műemlékeit, melyek a mai napig megtekinthetőek Fehérvár közterein, és nem csakhogy abban a korszakban készültek, de át is hatja őket az a bizonyos ideológia.

A kétszeres életnagyságú és bronzból készült Felszabadulási emlékművet eredetileg a Zichy ligetben avatták fel 1961-ben, és itt is állt hosszú ideig, ráadásul egy lépcsős, virágtartóval kombinált mészkőből készült építményen. A szocialista rendszer bukása után viszonylag későn, 2001-ben helyezték át a Belvárosból. Ma a Vasútvidéken, pontosabban a Béke téri parkban található a szovjet katonai temetővel szemben, és a Deák Ferenc utcáról is jól látható. A kissé tenyeres-talpas, pálmafaágat tartó szobrot a német hadsereget Budapestről kiverő szovjet hadsereg haditettének emlékére állították. Érdekesség, hogy a kompozíciója hasonló a budapesti Szabadság-szoboréhoz, de ez egyáltalán nem véletlen, hiszen korábban még az is Felszabadulási-emlékmű volt.

Alkotó: Mikus Sándor

A város pályaudvara le se tagadhatná, hogy a szoci, pontosabban szocreál. És ugyan a kommunista címert már lecserélték a MÁV-logóra, az 1953-as domborműveit meghagyták, és megjegyzem, szerintem jól tették, mert nagyon is szép műalkotások. A baloldali a Vasút a mezőgazdaságban címet viseli, és nem is rejt meglepetéseket: a képen öt mezőgazdasági munkás látható, a háttérben pedig egy tehervagon. A jobboldali már sokkal érdekesebb: az 500 kilométeres mozgalmat ábrázolja, szintén öt alakkal. Ez a mozgalom egy sztahanovista kezdeményezés volt anno a vasútnál, a célja pedig az volt, hogy 24 óra alatt legalább 500 km-t fusson a mozdony, lehetőleg hasznos teljesítményben. Tehát a két mészkő relief szocialista élmunkásokat jelenít meg.

Alkotók: Martsa István és Győri Dezső

A sztahanovista Adonisz, avagy a Pályamunkás ugyancsak a Vasútvidéken található, egészen közel a vágányokhoz (tulajdonképpen csak a peronokról lehet szemből lefényképezni). Az életnagyságú szobrot 1956-ban állították fel, és érdekes módon nem munka közben ábrázolja az idealizált munkást, ellenben nem is egy pihenő alakot láthatunk, hanem egy gondolkodó, elmélkedő figurát. Az alkotás sokáig a növényzet fogságában sínylődött, de 2012-ben felszabadult, és ma már az érkező és az induló vonatokat "szemléli".

Alkotó: Kóthay Nándor

Ságvári Endre mellszobra az egykor a róla elnevezett oktatási intézmény udvarában bújik meg. Az eredeti helyén (ahová 1963-ban került) most az új névadó, gróf Széchenyi István szintén nem egész alakos szobra található, az egykori kommunista hős képmását pedig kicsit arrébb rakták, ha nem keressük, akkor nem is biztos, hogy ráakadunk. Egyébként a meglehetősen érdekes történelmi személyiség az egykori illegális kommunista mozgalom tagja volt, és 1944-ben lőtték le. Állítólag utolsó szavai így hangzottak: "Harminckét nevem volt, találjátok ki, melyik az igazi." Ságvári szobrainak eltávolítása igazán csak a 2010-es évek elején kezdődött meg az országban, itt Fehérváron azonban nem száműzték valamiféle raktárba, csak picit elrejtették. És ez talán így is van jól, hisz nem szabad a múltat teljesen elfelejteni, kitörölni.

 Alkotó: Baksa Soós György

A magyar-szovjet barátság emlékművét 1977-ben avatták fel a magyar-szovjet timföld alumínium egyezmény -  amely 1967–1980 között volt érvényben és ennek alapján a magyar fél évenként növekvő mennyiségben timföldet szállított a Szovjetunióba, a szovjet fél pedig cserébe ugyancsak évenként emelkedő mennyiségben alumíniumtömböt szállított Magyarországra - megkötésének 15. évfordulójára. Ennek megfelelően alumíniumból készült a térplasztika, amely egyébként igencsak monumentálisnak mondható a maga több, mint 6 méteres magasságával. Az érdekes forma ma az Alcoa (régebben: KÖFÉM) gyárának bejárata előtt tekinthető meg kifejezetten rendezett környezetben.

Alkotók: Várady Sándor és Spiró Éva

A Csitáry G. Emil utca egyik épületének névtelen domborműveiről már írtam egy korábbi bejegyzésben. Az alkotásokra éppen akkortájt leltem rá, azelőtt nem is hallottam róluk. Ami azt illeti nem is valami forgalmas helyen vannak, és maga az épület is csak egy egyszerű lakóház, tulajdonképpen ötletem sincs, hogy miért díszítették fel ily módon a bejáratot. Maguk a reliefek két családot, parasztokat és munkásokat ábrázol, és az egész eme két csoport szövetségét hivatott megjeleníteni. A műalkotásokat 1948-ban adták át, a következő évben pedig már az ország címerében (Rákosi-címer) is megjelent ez az "együttműködés" a búzakalász és a kalapács jelképeinek köszönhetően.

Alkotó: Gáldi Gyula

Ezeken kívül természetesen még több szocialista realista alkotás is található Székesfehérváron, mint például a postakocsis szobra, vagy a Deák Ferenc utcai Jáky falán található dombormű és mozaik, de ezeknél nem hangsúlyos az eszme, mondhatni róluk nem a kommunizmus vagy a szocialista rendszer jut eszébe egyből az embernek, így ebben a bejegyzésben nem kívántam foglalkozni velük.

Rolf Singer