Érdekes Fehérvár

Fehérvár ismeretlen kincse, a szerb temető

2018. augusztus 25. - Rolf Singer

A Palotai úton három sírkertet is találni, ezek közül a legkisebb a "magányos" szerb temető, mely egy pici, halványsárga kápolnával rendelkezik. A hely azért igazán különleges, mert ez az egyetlen temető Székesfehérváron, melynek több sírköve is műemléknek számít. Néhány napja elbarangoltam a régi sírokhoz.

dscn5972.JPG

dscn5579.JPG

A rácok, vagyis a szerbek még a török hódítók segédcsapataiként érkeztek Fehérvárra, és a mai Palotaváros területén telepedtek le, amelyet már a XVII. század elején Rácvárosnak neveztek. A számuk az évek múltával egyre csak nőtt, a XVIII. század végén már több, mint háromszázan éltek a koronázóvárosban. Ekkor, pontosabban 1770 és 1780 között épült fel a még ma is álló szerb ortodox templom, mely később az 1980-as években kialakított Palotavárosi Skanzen központja lett. A többemeletes panelházak gyűrűjében levő öreg házak és a templom példás helyreállításáért a város egyébként megkapta a műemlékvédelem Európa-fődíját 1989-ben.

dscn5975.JPG

dscn5601.JPG

A viszonylag ismert és látogatott skanzentől távolabb, a Palotai úton találjuk a hányattatottabb sorsú szerb temetőt. A rácok már az 1700-as évek közepén - amikor még a terület jócskán a településen kívül esett - is idetemetkeztek, aztán az egészet bekebelezte a város. A sírkert elölről egy egyszerű betonoszlopokra feszített drótkerítéssel, baloldalról egy garázssorral, jobboldalról és hátulról pedig házakkal határolt kis területen fekszik. Érdekes, hogy sem a kapun, sem másutt nincs feltüntetve, hogy a régi sírkövek valójában műemléknek számítanak. Rögtön a bejáratnál egy fakereszt áll, rajta festett Krisztus-képpel. A már említett kissé jellegtelen, huszártornyos, görögkeleti Szent Katalin-kápolnát - melynek először az apszisát vehetjük szemügyre befelé menet - pedig a temető közepén találjuk. Ezt az épületet egyébként egy Ekatyerina Dogali nevű hölgy építtette 1848-1849-ben. Belül a régi, XVIII. és XIX. századi sírok erősen keverednek az újabbakkal (találni itt csupán páréves nyughelyet is).

dscn5572.JPG

A temető legérdekesebb műalkotása ez a kissé groteszk, csontvázat ábrázoló sírkő. Sajnos semmiféle információval nem tudok szolgálni róla, a feliratai sem olvashatók már. A mellette lévő viszont copf stílusú és cirill betűs sír, lúdtalpkereszttel.

dscn5979.JPG

Vannak itt neogótikus alkotások is.

dscn5589.JPG

Gyönyörű görög keresztes sírkövek. Szerencsére több régi sír is viszonylag jó állapotban van.

xxx.JPG

De sajnos vannak erősen sérültek is.

dscn5983.JPG

És néhány sírkő állapota igazán elszomorító.

dscn6001x.JPG

Egy görög kereszt közelről.

dscn5982.JPG

Ezen a képen (is) jól látható, hogy a területet hátulról közvetlenül lakóházak határolják.

dscn6005.JPG

Stílusok kavalkádja. Ahogy már fentebb is írtam, itt a régi sírok erősen keverednek az újabbakkal. De ettől is különleges a szerb temető, Fehérvárnak ez az ismeretlen és szinte elfeledett kincse.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr3514200765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első mohikán 2018.08.26. 16:52:30

Szeretek temetőkben sétálni, böngészni az ósdi fogalmazású, kopottas feliratokat. Elgondolkodni azon, hogy az ott nyugvó ki volt, mi volt. Régi, ódon sírkertekben órákat el lehet tölteni, csak úgy szalad az idő. Fehérváron a zsidó temető volt érdekes, sőt, a Béla útiban is találni elgondolkodtató dolgokat; pl. a hajléktalanok, ismeretlen halottak parcellája...
Erdei biciklitúráimon is bottlottam már rég elhagyott, az erdő által visszafoglalt egykori temetőket. Iszkaszentgyörgyön a jelenlegi temető Gúttamási felé eső, erdővel már szintén benőtt, 150-200 éves sírok dülöngélnek a bokrok között. A templom melletti falakkal körbekerített egykori grófi sírkert is lenyűgöző, érdemes útba ejteni, ha arrafelé kirándul az ember.

Jó a blog, szeretem olvasgatni, csak így tovább! Köszönöm.

Rolf Singer · http://erdekesfehervar.blog.hu/ 2018.08.26. 17:16:16

@Első mohikán: Először is köszönöm, jólesik ezt olvasni. :)

Iszkaszentgyörgyöt viszonylag (jól) ismerem, de erről az erdővel benőtt temetőről még nem hallottam. Nagyon érdekes lehet, látni akarom! :)

Első mohikán 2018.08.26. 17:35:52

@Rolf Singer: Az iszkai temető ugye két részből áll; a felső, régebbi és az innenső újabból, ahol a kápolna is van. A bokrokkal benőtt rész értelemszerűen a réginek a túlsó végén kezdődik, ahol már fákkal benőtte a természet és az ember azt hinné, hogy ott kezdődik. Merészkedj be a dzsindzsásba és itt-ott, viszonylag elszórtan árválkodnak az elfelejtett sírkövek, rajtuk a régies nyelvezetű, kopott, de azért olvasható feliratokkal. Az tetszik rajtuk, hogy egyedi, személyes szövegek, foglalkozással pl. Egészen a sűrűt felváltó szántóföld pereméig tart, nyilván itt kezdték meg anno a temetkezést a helyiek, csak idővel a legkorábbi sírok elfelejtődtek. Minden gondozott sírkert ott kezdődik, ahol még élnek az oda temetett hozzátartozói, illetve emlékeznek rájuk. Itt már nem...
Egyébként szerintem ez a felső temetőrész az egyik legszebb, leghangulatosabb temető az országban, különösen késő ősszel, közvetlenül naplemente előtt. :-)

Rolf Singer · http://erdekesfehervar.blog.hu/ 2018.08.26. 18:05:08

@Első mohikán: Köszönöm! :) Mindenképpen bemerészkedek majd a dzsindzsásba, ha legközelebb Iszkán járok.
süti beállítások módosítása