Érdekes Fehérvár

Hosszú séta a Hosszú temetőben 2. rész

Fehérvár legpatinásabb sírkertjének nevezetes halottai és különleges sírjai

2018. október 31. - Rolf Singer

Már a korábban is írtam, a Hosszú temetőben akár órákat is el lehet sétálgatni: nagyon sok nevezetes halottja van a sírkertnek, emellett pedig rengeteg küllemében különleges sír található ezen a rendkívül hangulatos, ódon helyen. Mindenszentekhez közeledvén - a teljesség igénye nélkül - tizenhat ilyen síremléket gyűjtöttem össze.

dscn4680.JPG

dscn4555.JPG

dscn4598_1.JPG

A Palotai úti Szentháromság temető nagyon régi, tulajdonképpen már a XVII. század végén említést tesznek róla. Idővel Fehérvár legfontosabb sírkertjévé vált: elsősorban idetemetkeztek a jómódú és tekintélyes családok. Újra fényképezőgépet ragadtam, és meglátogattam a helyet még több érdekes síremlék után kutatva. Tulajdonképpen nem is kell kimondottan keresni őket, az ember lépten-nyomon gyönyörű műalkotásokba botlik (remélhetőleg csak képletesen), és rengeteg ismerős névvel találkozhat akár egy egyszerű séta során is - már ha van némi ismerete a város történelméről.

dscn4855.JPG

A város több korábbi polgármesterét is ide temették, közülük kétségkívül a legjelentősebb Csitáry G. Emil, aki 1931 és 1941 között irányította, virágoztatta fel, és fejlesztette modern várossá Székesfehérvárt. A történelmi belváros tulajdonképpen a Csitáry éra alatt nyerte el mai arculatát. A nevéhez fűződik többek között a Városháza nagyszabású átépítése, az 1938-as Szent István Emlékév megszervezése, valamint a Romkert kialakítása. Hamvait a Karl család egyik - a kápolnához közeli - szarkofágja rejti, hiszen felesége Karl-leány volt. Ezen a sírhelyen azonban egészen 2013-ig nem volt feltüntetve Csitáry Emil neve, ám Poklosi Péter városvédő közbenjárásának is köszönhetően az ünnepi emlékévre egy névtáblát helyeztek el a kősíron.

dscn4982.JPG

Az Eisenbarth család háza egykoron a Romkert mauzóleumának helyén állt. Bár a tulajdonosok nem akarták eladni, a város 1935-ben mégis megvásárolta az ingatlant 47160 pengőért, 1936-ban pedig le is bontották a klasszicizáló lakóházat, hogy helyén megépülhessen a Lux Géza által tervezett romanizáló épületcsoport. A család ízléses síremléke a kriptasorral szemben található.

dscn4856.JPG

Igazán impozáns síremlék a Felmayer család magasra törő obeliszkje. Idősebb Felmayer István az 1840-es években telepedett le Székesfehérváron, ahol aztán megnyitotta kékfestő műhelyét, mely később igazi nagyüzemmé vált. Halála után fiai, ifjabb István és Károly vezették tovább a céget. Utóbbi emellett a városi bizottság tagja és a megyei takarékpénztár igazgatója is volt, 1894-ben pedig nemesi címet kapott Ferenc József magyar királytól. A Felmayer-gyár több mint másfél évszázados működése során a kék- és kelmefestés egyik hazai fellegváraként öregbítette a fehérvári iparosok hírnevét. 1997-ben került lebontásra, helyén az Alba Pláza épült fel.

dscn2052x.JPG

dscn2066.JPG

Greizinger Iván a budapesti Szent Rókus kórház alorvosa volt, emellett pedig 121 zenemű szerzője is. A fehérvári komponista síremlékét barátai és tisztelő állíttatták. Az alkotást ifj. Havranek Antal kőfaragó készítette el. Az emlékoszlop homlokzatát egy lírát ábrázoló relief díszíti, míg a fejezetét füzérdíszítés övezi, a tetején pedig szfinxszerű lábbakkal bíró, gazdagon díszített üst látható, melyből kereszt emelkedik. Érdekesség, hogy az alkotó lánya, Havranek Karola - aki Schmidl Ferenc építész felesége volt - nem messze ettől a sírtól, a Schmidl-kriptában nyugszik.

dscn4617.JPG

Míg id. Havranek Antal kőfaragót és Havranek József polgármestert is a Csutora temetőben helyezték örök nyugalomra, addig öccsüket, id. Havranek Lajost és az ő fiát, ifj. Havranek Lajost a Hosszú temetőben. Az idősebb Lajosnak csak restaurátori munkái ismeretesek, az ifjabb Lajos viszont olyan nagyszerű székesfehérvári műalkotások elkészítésében segédkezett, mint a 17. honvéd gyalogezred emlékműve a Zichy ligetben, vagy a Hősök terén található I. világháborús emlékmű. A legnagyobb egyéni alkotása az 1922-ben a Csúcsos hegyen felállított Aranybulla-emlékmű volt, melyet azonban később a háborús sérülései miatt le kellett bontani.

dscn4521.JPG

uj_mappa_4_12.jpg

A temető déli bejáratához közeli Szentháromság kápolnát Hübner Nándor tervezte, aki történetesen az épület szomszédságában alussza örök álmát. A város irányításában tevékenyen résztvevő építész és építőmester nevéhez fűződik még a  Vörösmarty Színház kivitelezése és a ma Zichy liget néven ismert park kialakítása is. A családi síremlék tulajdonképpen egy fehér obeliszk, melyet hatalmasra nőtt tuják "őriznek". Az építész dinasztia alapítójának utódai viszont nem itt nyugszanak, hanem Budapesten.

hosszu27.jpg

dscn4910.JPG

Klosz Ferenc építőmesteri tevékenységéről keveset tudni, az viszont ismeretes, hogy ő vezette a Heyne Ferenc és Pollack Mihály építészek által tervezett, klasszicista stílusú, alcsútdobozi Habsburg-kastély kivitelezését 1820 és 1827 között. A férfi 1841-ben elvesztette lányát, Klosz Annát. Vele, és feleségével együtt nyugszik 1847 óta a Hosszú temetőben. Meseszép, gótizáló síremlékükön Jézus Krisztust angyalokkal ábrázoló dombormű látható.

dscn5034ya.JPG

Montskó Flórián 1872-ig dolgozott a Felmayer-gyárban, majd megalapította önálló kék- és kelmefestő-műhelyét. Specialitásuk volt a fejkendőkön alkalmazott tűzpiros szín, mely szinte egyedülálló volt. Üzletük a mai Szent István Művelődési Ház épületének földszintjén volt. Az 1902-ben készült szecessziós stílusú családi síremlék a Felmayer-sírbolt mellett található. Érdemes jobban szemügyre venni az emlékmű alsó feliratát: ezekhez hasonló szecessziós betűk láthatók az ugyanebben a stílusban épített Árpád fürdő homlokzatán is.

hosszu210.jpg

Nyakas Pál - ahogy a síremlékén is olvasható - a Hosszú temető sírásója volt. Az elsőre kevésbé érdekesnek tűnő nyughely jókora meglepetést "rejt". A sírkő hátoldalán egy gyönyörű dombormű látható, mely egy gyászoló asszonyt, vélhetően a férfi özvegyét, Liszi Katalint ábrázolja.

dscn5023xxx.JPG

Say Ferenc építész olyan műremekek tervezője volt, mint a Pénzügyi palota és a Postapalota együttese a belvárosban, vagy az egykori Honvéd Kerületi Parancsnokság, melynek épülete jelenleg - többek között - Városi Levéltárként funkcionál. A híres fehérvári építészmérnök és hitvese borostyános sírját nem könnyű megtalálni. A neogótikus stílusú sírkő sajnos nincs valami jó állapotban, de ez nem meglepő, mivel a házaspárnak nem született gyermeke, így nincsenek utódok, akik gondozhatnák a sírt.

dscn4776x.JPG

Székesfehérvár egyik legjelentősebb gyógyszerész dinasztiája a Say család volt. Say József az egykor a mai Liszt Ferenc utca 11-es szám alatt található Szentháromság Patika alapítója, tulajdonosa és vezetője volt. 1844-ben kérvényezte a várostól, hogy gyógyszertárát áthelyezhesse a felsővárosi házába, azonban az engedélyt nem kapta meg. Vele együtt nyugszik - többek között - felesége, Petzelt Karolina. Érdekesség, hogy a tehetős család Vörösmarty téri házát (Say-ház) a híres Ybl Miklós tervezte 1860 tájékán.

dscn4549bb_2.JPG

A gyógyszerész Say József testvére, Dr. Say Ferenc a város főorvosa volt egészen az 1853-ban bekövetkezett haláláig. Őt a fia követte e poszton, akit ugyancsak Say Józsefnek hívtak, így tehát néhány évig két Say József is "működött" Fehérváron. Dr. Say József szülészmester és műtőorvos volt, emellett pedig a város törvényhatósági bizottságának tagja és a székesfehérvári takarékpénztár igazgatója is. A családi sírboltja a kápolnához közel található.

dscn6956_1.JPG

dscn4917x.JPG

dscn4915x.JPG

dscn5052.JPG

A Schlamadinger-Lakos család hármas sírboltjának különlegességei a kriptákon elhelyezett öntöttvas szobrok. Középen látható Jézus Krisztus a kezében országalmát, a hatalom szimbólumát tartva. Baloldalon Szűz Mária áll karjait kitárva - sajnos jobb kézfeje hiányzik. Az erősebben sérült harmadik alak kiléte már kevésbé egyértelmű: Szent Annának és Alexandriai Szent Katalinnak is a könyv az egyik attribútuma. Előbbi a hagyományok szerint (az itt a megváltó jobbján helyet foglaló) Mária édesanyja volt, azonban a kripta egyik halottját Schlamadinger Katalinnak hívták, tehát a szobor ábrázolhatja az ő névadó szentjét is.

dscn1962.JPG

dscn1968.JPG

A Schmidl család kriptájában nyugszik többek között Schmidl Ferenc Ybl-díjas építész, Székesfehérvár egykori főépítésze, a Bartók Béla téri Kultúrház tervezője. A sír Krisztus-ábrázolása a neves építészmérnök öccsének, Schmidl Miklósnak a keze munkája. Az alkotót nagyon fiatalon, 28 éves szobrásznövendékként érte a halál 1932-ben. Eme csodálatos dombormű az egyetlen fennmaradt munkája. A II. világháború során a kripta találatot kapott, azonban szerencsére a relief nem sérült meg, csupán a feliratos rész. A síremlék történetét Bándy Márta, Schmidl Ferenc unokája osztotta meg velem.

dscn2022.JPG

dscn4745x.JPG

Schvanfelder József székesegyházi kanonok 1848-ban példás hazafiasságáról tett tanúbizonyságot, mikor megtagadta Jellasics József horvát bántól a császári csapatok élelmiszerrel való ellátását. Az egyházi méltóságnak emiatt a szabadságharc után 7 évig kellett tömlöcben raboskodnia. 1864-ben ő támogatta a legnagyobb összeggel a Vörösmarty-szobor helyéül szolgáló - akkor még Széchenyi - tér rendezését: 1000 forintot adományozott e célra. Végül 1875-ben hunyt el, monumentális síremlékén egy egész alakos Krisztus-dombormű csodálható meg.

hosszu21.jpg

dscn4657.JPG

A legvégére maradt a temető egyik leggrandiózusabb síremléke a Tosch család 1900 körül emeltetett sírboltkápolnája. Tosch Károly 1914-ben 150 ezer koronáért vásárolta meg a Magyar Király Szállót Kaszás Lajostól (aki pedig Zichy Erzsébettől vette meg). Tudvalevő, hogy az 1949-es államosítás előtt még a vagyonos família, pontosabban ifj. Tosch Károly tulajdonában volt a híres vendéglő. A rejtélyes, gótizáló családi mauzóleum jelenleg nagyon rossz állapotban van (a legfőbb probléma az erősen sérült tetőzet). Nagyon nagy kár ezért az építményért, hiszen teljes pompájában a sírkert talán legszebb éke lehetne.

A Klamartsik család, a Janny család, Pour Gyula, a Heckenast család és Nikó Lina síremlékei az előző bejegyzésben szerepeltek.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr8214327577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása