Érdekes Fehérvár

A Bory-vár közelről 2. rész

2018. november 05. - Rolf Singer

A Bory-vár épületének egészét az alkotója, Bory Jenő önálló műalkotásként tartotta számon, azonban ez a műalkotás olyannyira összetette a maga - külön is értékelhető - csodás elemeivel és a benne rejlő kincsekkel, hogy nem árt, sőt ajánlott közelebbről is jobban megvizsgálni. Újra összeszedtem Székesfehérvár egyik legjelentősebb értékének néhány különleges részletét és alkotását.

dscn3852_1.JPG

dscn3978.JPG

A nagyszerű épületcsoportnak hét tornya is van. A két legmagasabb egyike a Zászlós torony, melynek tetejéről pazar a kilátás. A vár őrszeme is innen figyeli Székesfehérvárt. A szobor természetesen betonból készült.

dscn3782.JPG

Az Alsókertben található hatalmas Díszkút öregebb, mint maga a vár. Bory Jenő a telket 1912-ben vásárolta meg, ez az alkotás pedig cirka egy évvel később került a jelenlegi helyére. Tehát mondhatni a vár (melynek építési munkálatai csak 1923-ban kezdődtek el) a kút köré épült fel. Némi hasonlóságot lehet felfedezni eme diszkút és a hányattatott sorsú Szent György-kút között, melyet a mester 1922-ben ajándékozott városnak.

dscn3780.JPG

img_20180726_143938.jpg

1919. október 19-én Emmarózán (Szabadbattyán külterületén) fogadta Székesfehérvár közönsége Horthy Miklóst a Nemzeti Hadsereg élén. Ennek emlékére avatták fel egy évvel később ugyanitt a Horthy-emlékművet, melynek tetején egy turul-szobor volt látható. Bory Jenő alkotását 1946-ban bontották le, a mozaikokkal díszített koronája azonban megmaradt, és ma is megtekinthető a vár alsó kertjében.

img_20180726_143956xxx.jpg

dscn3786.JPG

Bory mester egy igazi polihisztor volt: építészmérnök, szobrász és festő is volt egy személyben. A várban több freskója is megtekinthető, de talán mind közül a legszebb a főépület falán található Matyó Madonna. Ezen a festményen Szűz Mária látható a gyermek Jézussal. Érdekessége az alkotásnak, hogy Mária magyar pártát (mely a szüzesség jelképe) és matyómintás öltözetet visel. Hogy igazán időtálló legyen, a mester két hétig mészvízzel öntözte a művet. A mészvízben lévő oldott mész Bory Jenő - a freskófestésről szóló - tanulmánya szerint "mészkővé változtatta a vakolatot, melyben be van zárva a kép".

dscn3817.JPG

A vár falát több csodálatos dombormű is díszíti. Ezek közül az egyik legszebb a Hajnal ébredése című kör alakú, fehérre festett relief. Az alkotás mellett Czakó Adolfnak, a Műegyetem egykori rektorának (kinek síremlékét maga Bory Jenő készítette el) és Prohászka Ottokárnak a portéi láthatók.

dscn3819.JPG

Gróf Grassalkovich Antal két feleségét is hét-hét esztendő után veszítette el. Miután harmadik hitvese is a hetedik esztendőt követően betegedett meg, a gróf megfogadta, hogy templomot építtet Szűz Mária tiszteletére, ha az asszony túléli. Ez az épület végül 1771-ben épült fel, egy régebbi templom maradványai helyén, melyek lebontásakor egy elefántcsontból készült Mária-szoborra leltek. Mindezek után Besnyő keresztény kegyhely lett. 1936-ban a Magyar Királyi Államvasutak igazgatósága úgy döntött, hogy ennek a zarándokhelynek az új megállóhelyén egy Mária-kutat állíttatnak fel, a kút márványszobrának elkészítésével pedig Bory Jenőt bízták meg. Az eredeti Máriabesnyői Madonna végül 2000-ben átkerült a Kapucinusok terére, a templom elé. Az alkotás műkő másolata pedig a Bory-várban, egy csavart oszlopok által keretezett fülkében van elhelyezve.

dscn3830xy.JPG

Az Elefántos udvar árkádsorának egyik ablaka igazán különleges. Az érdekes mintázat közepén egy női arc látható, melyben Bory Jenő feleségét, Komócsin Ilonát ismerhetjük fel.

dscn3859.JPG

A vár egyik csodaszép domborművén az Angyali üdvözlet jelenete látható.

boryvarkozelrol2.jpg

dscn4006.JPG

A Csúcsos torony és a Zászlós torony között átívelő híd feletti - igazán ötletes - függő pallosról már volt szó korábban, az előző bejegyzésben, ám magának a hídnak a díszítéseit is érdemes jobban szemügyre venni.

dscn3920.JPG

dscn3994.JPG

A Százoszlopos udvar elegáns kertjének közepén egy békás kút található. Érdekes, hogy a Mancz János Óvoda kútján egy ezekhez nagyon hasonló vízköpő szobor volt látható, amíg el nem lopták (bár ezt a hiányt azóta már pótolták Magony Imre Székesfehérvár szobrai című könyve szerint). Az árkádos folyosónak egyébként több, mint száz oszlopa van, szám szerint 103 darab.

dscn3921.JPG

"Csak a szívedre hallgass - mestered leszen. De eszed is legyen!" - áll a Hitvesi szeretet kápolnájának bejárati boltíve felett. A mozaikokkal kirakott szöveg igazán bölcs tanács.

dscn3998.JPG

A Csúcsos toronyban is található egy gyönyörű szép festett üvegablak. Ezen Mária látható - a Magyarok Nagyasszonyaként  - a gyermek Jézussal. És ezzel véget is ér ez a "túra", ámbár a hely bőven tartogat még érdekességeket.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr914342877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása