Érdekes Fehérvár

Helyreállították a 10-es huszárok emlékművét

2019. szeptember 24. - Rolf Singer

Pátzay Pál novecento stílusú lovasszobrát - mely a limanovai ütközetben, az I. világháború egyik legvéresebb csatájában elesett fehérvári huszároknak állít emléket - eredetileg a ma már Szent István térnek nevezett háromszög alakú parkban, az "eredeti" - Kallós Ede által készített - emlékmű helyén kívánták elhelyezni, azonban a Nőnevelő Intézet miatt ott nem állíthatták fel a meztelen huszárt ábrázoló alkotást. Maga Pátzay a Városház tér közepén képzelte el a művét, a város főépítésze, Schmidl Ferenc viszont megharcolt azért, hogy az alkotás a Városháza mellé, az újonnan kialakított terasz sarkára kerüljön, tengelyével az épületre merőlegesen. Az építész úgy gondolta, hogy a nagyobb méretű és monumentális épületekkel körülvett térség felemészti a szobor tömegét, azonban ha a műalkotást "kiszabadítja" ezeknek a nagy méreteknek a központjából, és azt valamely szerencsés adottság felhasználásával aszimmetrikusan helyezi el, eljuthat a tökéletes megoldáshoz. Így lett eme I. világháborús emlékmű az ország (egyik) legjobb elhelyezésű szobra. Az avatásra 1939. december 9-én került sor.

Sajnos azóta többször is megrongálták, legutóbb szombat éjszaka törték le a kardot. Az elkövető azóta feladta magát, az alkotást pedig helyreállították - a javítást vélhetően Kocsis Balázs szobrászművész végezte.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr1015163710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása