Érdekes Fehérvár

Már külföldön alkotnak a falra festett strand készítői

2020. április 26. - Rolf Singer

A Csitáry G. Emil Uszoda épületének falára festett strandról még tavaly novemberben írtam, ám azóta kiderült, kik is készítették a remek képeket. Egyik olvasóm ugyanis arról tájékoztatott, hogy a szóban forgó festmények nem graffitisek művei, valójában fiatal festőművészek alkotásáról van szó - tudja jól, hisz egyikük a rokona. Vele, vagyis Nemes Mártonnal fel is vettem a kapcsolatot. Ő már egy ideje Londonban él és alkot, de nem szakadt el szülővárosától - 2018-ban a székesfehérvári Smohay János alapítvány neki ítélte a Smohay-díjat. Tavaly pedig egyike volt az Esterházy Art Award három díjazottjának.

dscn3201ezaza.JPG

Az uszoda és a strand festményeit anno Gyuricza Jánossal közösen tervezték és kivitelezték - barátja és egykori alkotótársa ma már Sydney-ben dolgozik építészként. Ferenczy Géza egy újságcikkben olvasott az akkor 17 éves Nemes Mártonról, az "ártalmatlan graffitisről", így került kapcsolatba a fiatal művészekkel, akiknek mint kiderült, nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű munkájuk: "Fehérváron nem tudom, mi látható még. Csináltunk egy nagy falat a Bioritmus kertészetnek, volt festékbolt, kozmetika, autószalon. Sokat festettünk egy időben. Nagy része már nem látható szerintem. Az uszoda is megkopott kicsit. Vicces lenne csinálni valami újat egyszer."

dscn3172xezaza.JPG

A fehérvári születésű festőművésszel tavaly az Artmagazin készített egy hosszabb interjút, mely ITT olvasható.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr215641980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása