Érdekes Fehérvár

Elkészült a város legszebb kortárs épülete

2020. szeptember 25. - Rolf Singer

A monumentális Prohászka-emlékmű mögött építették fel a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum új, "alternatív városkapuként is értelmezhető" látogatóközpontját, melynek ünnepélyes felavatására november 14-én kerül sor.

dsc_8335_5.jpg

A középkori eredetű Lakatos utca 7-es számú foghíjtelkét 2014-ben vásárolta meg a Püspökség azzal a céllal, hogy a püspökkert szomszédságában, az egykori Monostor-bástya helyén egy új raktárat építtessenek gyűjteményeik tárolásához. Még ugyanabban az évben kiírták a meghívásos pályázatot az épület terveire, de a forrásra csak két évvel később, 2016-ban tudtak pályázni. Időközben elbontották a területen lévő romokat, és megtörtént a régészeti feltárás, mely során egyébiránt igen gazdag középkori kőfaragvány-leletre és számos egyedi épületszobrászati elemre bukkantak a kutatók.

dsc_8128_2.jpg

dsc_8275_1-horz.jpg

Csány Zoltán egyházmegyei főépítész elmondása szerint a tervezésnél az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy az új épület szervesen illeszkedjen a török időkből megmaradt várfalszakaszt lezáró Prohászka-emlékműhöz (építész: Weichinger Károly, szobrász: Ohmann Béla) - "mintegy a meghosszabbítása legyen annak". Végül Gutowski Róbert terveit fogadták el, aki - Smohay András múzeumigazgató szavaival élve - "egy nagyon markáns megjelenésű, bástyára emlékeztető nagy tömeget" álmodott meg. Végre egy épület, mely nem akar a régiekhez hasonulni, mégis tökéletesen harmonizál történelmi környezetével, ráadásul úgy "nőtt egybe" a harmincas-negyvenes évek divatos novecentójának egyik legjelesebb alkotásával, mintha mindig is összetartoztak volna. A tervező munkáját dicsérik Csutiné Schleer Erzsébet építész és városvédő szavai is, aki legutóbbi beszélgetésünk alkalmával a város legszebb kortárs épületének nevezte az új látogatóközpontot, mely alul míves kő-, felül szép téglaburkolatot kapott. A látogatóközpont alsó szintjén többek között interaktív kiállítás, ajándékbolt, kőtár, látványraktár és a Magyar Szent Család kultuszát bemutató tematikus kiállítótér várja majd a "zarándokokat", az épület emeletén pedig múzeumpedagógiai foglalkoztató termek kaptak helyet. És megjegyzendő még, hogy a teljes fűtési rendszer megújuló energiával, hőszivattyús fűtési rendszerrel került kialakításra.

Forrásaim:

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr9716210786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása