Érdekes Fehérvár


Tűzfalfestmény a Gyümölcs utcában

2019. március 11. - Rolf Singer

Tovább

26 év Fehérvár szolgálatában - Molnár Tibor épületei

A királyok városban nevelkedett, a tanulmányai után - a szintén fehérvári - "templomépítő" Fábián Gáspár jobbkezeként tevékenykedő Molnár Tibor a harmincas évek elején kapott meghívást a Városi Mérnöki Hivataltól - hazatérte után pedig a legendás főépítész, Schmidl Ferenc vezette hivatal kiemelkedő…

Tovább

Vader nagyúr is megjelent

Még tavaly júliusban kaptam egy képet a Toronysor egyik panelházának Boba Fett-graffitijéről, azóta viszont több szereplős lett a történet.

Tovább

Az "iskolaépítő" Széll László fehérvári munkái

Életem során igencsak sokat koptattam a Deák Ferenc utca járdáit, mivel általános iskolába és gimnáziumba is a Vasútvidékre jártam. De bevallom, még diákként a tanintézetek falai között nem igen töprengtem azon, vajon kik is álmodhatták meg ezeket az épületeket, így anno nem is tudtam, hogy mindkét…

Tovább

Fehérvár első Ybl-díjasa, Schmidl Ferenc

Schmidl Ferenc - amellett, hogy ő érdemelte ki Fejér megyeiként először az építészeti tevékenységért kapható legrangosabb magyar szakmai kitüntetést - Székesfehérvár legjelentősebb főépítésze volt: a harmincas éveket a város kiemelkedően fejlődő időszakaszaként tartják számon, és Csitáry G. Emil…

Tovább

Fábián Gáspár - A fehérvári építész, aki túl nagyot álmodott

A mára méltatlanul elfeledett, székesfehérvári Fábián Gáspár ugyan nem tartozott a XX. század első felének újítóihoz, mégis a korszak egyik legnagyszerűbb építészének tekinthető. A modern kísérletezések helyett a történeti stílusokat alkalmazó, "templomépítő" mester négy épületet tervezett…

Tovább

A székesfehérvári izraelita temető titkai

Székesfehérvár egyik legkülönlegesebb sírkertje az Óvoda utcai izraelita temető. Gyakorló temetőjáró lévén ide is ellátogattam, ám felemás érzésekkel távoztam. A hely bár rendkívül hangulatos, sajnos rengeteg itt a rossz állapotú síremlék: korábban többet is megrongáltak és vannak, melyekkel az idő…

Tovább

Karácsony Fehérváron

Ezúttal karácsony napjain is készítettem néhány képet a városi dekorációkról. Karácsonyi díszben pompázik az egész belváros, a Kossuth udvar pedig igencsak hangulatos az ünnepek táján. Hóember a Hősök terén. Miniatűr városka a Varkocs szobornál (készítették: Peresztegi Nagyné Bőcs Hajnalka,…

Tovább
süti beállítások módosítása