Székesfehérvár egyik büszkesége a városhoz közeli Pusztanyéken született és aztán a ciszterciek gimnáziumában tanult nagy költőnk, Vörösmarty Mihály szobra, melyet végül 1866. május 6-án állítottak fel. Alkotója a manapság már kevésbé ismert Vay Miklós, aki 134 évvel ezelőtt éppen ezen a napon hunyt el.
Az emlék állítását még Zichy Jenő (róla nevezték el később érdemei elismeréséül az addig Vilmos császár-térnek nevezett felsővárosi ligetet) kezdeményezte, ám az akkor huszonhárom éves gróf kérelmét először elutasította a helytartótanács - hiszen a terv támogatása a kiegyezés előtt még igen kényes kérdés volt annak ellenére, hogy Vörösmarty csupán mint képviselő vett részt a szabadságharc politikai küzdelmeiben - így aztán az engedély csak egy évvel később, 1861-ben született meg. Az elhelyezést illetően a Megyeház tér (később Ferenc József-tér, ma Szent István tér) is felmerült lehetséges helyszínként, ám végül a század elején még majorságként funkcionáló Széchenyi tér mellett döntöttek, melynek rendezését - a nyitott csatornát be kellett boltozni, az új utat pedig le kellett kövezni - többen is jelentős összeggel támogatták, de a legbőkezűbb a szabadságharcot követően hét évig tömlöcben sínylődő Schvanfelder József kanonok, püspöki ülnök volt, aki 1000 forintot adományozott a célra. A szobor költségeit (összesen 8600 forintot) szintén gyűjtéssel teremtették elő. Vay Miklós alkotása végül 1864. október 3-án készült el Anton Dominik Fernkorn bécsi bronzöntödéjében, ám 1865-ben a költő halálának tizedik évfordulójára még csupán a fehér márvány talapzatot tudták felállítani, a figura később került a helyére - annak ünnepélyes avatására (és a tér átnevezésére) így csak 1866. május 6-án került sor. A szobor eredetileg a tér tengelyében, arccal a belváros felé állt, és kovácsoltvas kerítéssel védték, mivel akkoriban még épp a parkocska mellett hajtották ki reggelente a marhákat a legelőre. A fásítás, valamint a liget bútorzattal történő ellátása az 1880-as években történt meg, 1901-ben pedig Havranek József polgármester felvetése nyomán egy a posztamensre helyezett bronzkoszorúval egészítették ki az alkotást - Radnai Béla művét december 8-án leplezték le.
A Vörösmarty-liget 1941-ben. Forrás: köztérkép.hu
A szobor a negyvenes években még a Piac tér felé nézett. A képen a 69-es gyalogezred emlékműve is látható. Forrás: köztérkép.hu
A Vörösmarty tér napjainkban, tavasszal.
Vay Miklós romantikus fogalmazású, aprólékosan kidolgozott alkotása - mely ihletett pillanatában ábrázolja a Szózat halhatatlan költőjét - a századfordulótól egészen 1970-ig egy igen hangulatos kis liget közepén állt. Ám a megnövekedett közlekedés miatt ki kellett szélesíteni a tér melletti Széchenyi utcát, a szobrot pedig áthelyezték a Say-ház (Vörösmarty tér 8.) elé, és arccal a forgalmas főút felé fordították. A park ugyan sokat vesztett varázsából, ennek ellenére máig a város egyik legszebb tere, és ebben nem kis szerepet játszik az emlékmű mögött húzódó, gyönyörű szép romantikus házsor, melynek épületeit Ybl Miklós tervezte 1860 körül. Érdekesség, hogy a tér másik emlékművét, Bory Jenő "69-es előre!" című alkotását is áthelyezték és megfordították az idők során - az a szobor eredetileg a mostani gyalogátkelőhely helyén állt, és nem a történelmi belváros (és Vörösmarty) felé, hanem pont az ellenkező irányba nézett.
Vende Ernő író, tanár 1905-ben így írt a szoborról: "Az egész alakot férfias méltóság és egyszerűség jellemzik." Vörösmartynak sokáig csak Fehérvárott állt szobra, ám 1908 májusában a budapesti emlékműve is elkészült. A 21 darab carrarai márványtömbből álló szoborcsoport Kallós Ede és Telcs Ede szobrászművészek alkotása. Érdekesség, hogy anno a Huszadik Század c. folyóirat az új szobor kapcsán a fehérváriról is említést tett, némi negatív kritikával illetve azt: "Emléke volt már eddig is a nagy költőnek Székesfehérvárott, báró Vay Miklós készítette, sokkal több ambiczióval, mint művészettel." Ennek tükrében igen érdekes a Fejér Megyei Napló néhány hónappal ezután megjelent cikke - ugyanis a vízivárosi templom megtervezésével frissen megbízott Bory Jenő októberi önálló kiállításán részt vett Prohászka Ottokár is, aki akkor egyenesen Michelangelóhoz hasonlította a fiatal szobrászt, a városi sajtó pedig a következőképp kommentálta a püspök kijelentését: "Szinte megdöbbentünk ezek a szavaknak nagy és mély jelentőségétől s azért újra és újra a legnagyobb szeretettel kérjük városunk s a vidék közönségét: becsüljük meg a magunk emberét. Igazi magyar művészünk oly kevés van, hogy lámpával kell őket keresnünk. Mikor a legkiválóbbnak hirdetettek egyike csak olyat tud alkotni, mint a budapesti Vörösmarty-szobor, akkor nekünk meg kell becsülnünk az olyan embert, aki 26 éves korában, négy évi szobrászkodás után az avatottak ajkáról csak magasztalót hallhat." (Itt megint csupán érdekességként érdemesnek tartom megjegyezni, hogy később az előbbi idézetben bírált fővárosi emlék egyik alkotójának fehérvári műve, azaz Kallós Ede 1925-ben felavatott huszárszobra mindössze tizenkét évig állhatott a Ferenc József-téren, helyette aztán Pátzay Pál lovasszobrát állították fel a Városházánál - a népszerűtlen alkotás lecserélését maguk a 10-es huszárok kezdeményezték.)
Végezetül az alkotóról is szeretnék néhány szót ejteni. Ifj. báró Vay Miklós 1828. december 24-én született Golopon. Nagyapja dandártábornok, hadmérnök, valamint császári és király kamarás volt, illetve nem mellesleg a Monarchia első teljesen gépesített pamutfonal-gyártó üzemének társalapítója és a burgonya hazai meghonosítója, édesapja pedig szintén remek államférfi - többek között koronaőr és udvari kancellár is. III. Miklós ennek ellenére és a család többi tagjától eltérően nem a politikai pályát választotta. Bécsben tanult, és javarészt ott is dolgozott. Már a legelső munkájával, azaz a Nemzeti Múzeum kertjében 1860-ban felállított Berzsenyi-mellszoborral is igen nagy sikert ért el, a Vasárnapi Ujságban akkor így méltatták: "Örömmel látjuk őt művészeink sorában, s óhajtjuk, hogy ha nem bízzuk is meg valamennyi még felállítandó mellszobraink készítésével, de egy szobor se létesüljön e hazában, melynek előlegesen ítélő bírái között ifj. báró Vay Miklós nem foglalt helyet." Gyakran alkalmazta segédjeként egyik legfőbb "ellenfelét", a kevésbé tehetős Izsó Miklóst, kit ma már a XIX. század egyik legnagyobb szobrászművészeként tartanak számon, és a szobrászkodás mellett gondnoki tisztséget vállalt a sárospataki református kollégiumban (az intézménnyel szemközti Iskolakertben áll a Pálóczi-Horváth testvérek emlékére készített alkotása). Pályafutása során zsánerfigurákat, portrékat és emlékműveket is készített. Legjelesebb munkái Vörösmartyé mellett Kisfaludy Sándor (1877) és Deák Ferenc (1879) egészalakos bronzszobrai - előbbi a Fehérvárhoz közeli Balatonfüreden áll, ma már az Ipoly-udvar épülete előtt, és megfogalmazásban, illetve nívóban is hasonlatos fehérvári "testvéréhez" (a füredi szoborral kapcsolatban érdekesség, hogy az Züllich Rudolf "bumfordi", illetve "elviselhetetlenül csúnya" alkotását váltotta fel, mára eltűnt vasrácsát pedig a beolvasztott előd anyagából öntötték). Az elismerésre méltó életpálya azonban sokkoló tragédiával ért véget: a nagy művész 1886. január 28-án - máig ismeretlen okból - öngyilkos lett. Földi maradványait az alsózsolcai családi kripta őrzi.
Forrásaim:
- Magony Imre: Székesfehérvár szobrai
- köztérkép.hu
- Demeter Zsófia - Gelencsér József: Székesfehérvár anno...
- A magyar irodalom története
- Dr. Csurgai Horváth József: Székesfehérvár urbanizációja - Városfejlődés a kiegyezés korában
- Entz Antal Géza: Magyarország műemlékei - Székesfehérvár
- Vende Ernő: A magyar irodalomtörténet képekben
- huszadikszazad.hu
- Magony Imre: Bory Jenő munkásságának korabeli sajtóvisszhangja
- Magyar életrajzi lexikon
- A Cultura Magazin Báró Vay Miklós egyedi életútja c. cikke
- Bolvári-Takács Gábor: A Vay-család a társadalmi, politikai közéletben
- Berzsenyi Dániel mellszobra - Vasárnapi Ujság 7. évf. 23. sz. (1860. június 3.)
- Balatonfüredi Hírlap 1913. ápr. 27. 17. sz. 4.
- Praznovszky Mihály: A beolvasztott kegyelet. Kisfaludy Sándor balatonfüredi szobra
- Id. báró Vay Miklós nekrológja - Vasárnapi Ujság 41. évf. 20. sz. (1894. május 20.)
Rolf Singer
