Érdekes Fehérvár

Székesfehérvár legszebb lakóházai 3. rész

2018. október 08. - Rolf Singer

A múltkor azt írtam, hogy a legszebb lakóházakat összegyűjtő listát lehet, sőt érdemes is bővíteni. Úgy vélem, ez az állításom továbbra is helytálló, így megint összeszedtem tíz darab gyönyörű szép székesfehérvári lakóépületet.

dscn2541.JPG

dscn2525.JPG

dscn9046.JPG

Az igencsak forgalmas Budai út és a jelenleg felújítás alatt álló Kégl György utca sarkán található a Splényi-ház, mely nevét egy jeles magyar családról kapta. A régi (családfájuk egészen 1640-ig visszavezethető), tiroli eredetű família főleg a katonai pályán szerepelt. Báró Splényi Henrik az 1860-as években Székesfehérvár kulturális életének egyik legmeghatározóbb személyisége volt. Érdekesség, hogy az ő fia, Splényi Ödön rendőrtanácsos, aki középiskolai tanulmányait városunkban végezte, Blaha Lujza harmadik férje volt. ("A nemzet csalogányának" pedig a fehérvári Árpád Fürdő volt a kedvenc gyógyfürdője.) A historizáló, sarokrizalitos és kétszintes lakóházat 1830 körül építették. A szebb napokat is "megélt" épület rendelkezik belső udvarral, az alaprajza U alakú. Véleményem szerint a ház leggyönyörűbb részletei a kéttengelyes rizalitok pilasztereinek emberfejes díszítésű fejezetei.

dscn8880.JPG

dscn8884x.JPG

dscn5017.JPG

Bár hivatalos dokumentum nincs, ami igazolná, de egészen bizonyos, hogy Ybl Miklós több épületet is tervezett Székesfehérváron. A Vörösmarty téren négy ilyen lakóház is található, ebből három pedig már szerepelt is a posztsorozat első részében. A halványkék színű Say-ház ugyan nincs olyan díszes, mint például két oldali (szintén Ybl tervezte) szomszédjai, de kétségkívül zseniálisan kiegészíti a kompozíciót. Tulajdonképpen ez is egy olyan érv, amely azt támasztja alá, hogy a híres építész alkotásairól van szó. Ennek megfelelően pedig a Say-házat is 1860 körül építették romantikus stílusban. A tizennégy tengelyes homlokzatú épületet nagyon nehéz "jól" lefényképezni a mérete és a környező fák miatt. Az oldalszárnyak középrizalitjainak ablakai között szoborfülkék láthatók. Arról, hogy ezekben anno milyen műalkotások kaptak helyet, sajnos nem találtam semmiféle információt. Egyébként a Say család Fehérvár egyik híres-neves gyógyszerész-dinasztiája volt, Say Rudolfot 1874-ben a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület járási elnökévé választották. Nagyon valószínű, hogy az ominózus épületben is működött egykoron patika. Sajnos manapság az ostoba tagelők kedvelt célpontja.

dscn2238.JPG

uj_mappa159.jpg

dscn2247.JPG

Az egykori Petőfi mozi épületéhez közel (a pontos cím: Szent István tér 13.) található lakóépületet a XIX. század első felében építették eredetileg barokk stílusban, ám a század végén eklektikus, historizáló jelleget kapott. Az L alaprajzú, egyemeletes ház utcai homlokzata 1+4 tengelyes. Az oldalrizalit szegmentíves kapujának zárókövét levélminta díszíti, az ablakok alatt pedig vázát tartó griffmadarak láthatók. Kétségkívül eme griff-plasztikák a lakóház legjellegzetesebb részletei, ám érdemes még megfigyelni a rizalit ablakának aediculás kialakítását, a pilaszterek fejezeteinek mívességét és a timpanon feletti szép füzérdíszeket is. Nemrégiben teljesen felújították, ennek köszönhetően pedig kitűnő állapotban van.

dscn7440.JPG

dscn7428.JPG

A Kossuth utcában, a "fekvő katona" (I. világháborús emlékmű) mellett található sárga épület XVIII. századi eredetű, ám a XIX. században és a XX. században is némileg átalakították. Az L alaprajzú, egyszintes, klasszicizáló barokk sarokház utcai homlokzata 2+3+2 tengelyes és középrizalitos - mely felett ökörszemablakok láthatók. Az udvari homlokzatát övpárkány osztja ketté, az emeletén pedig hangulatos, szegmensíves nyílású tornác néz a Pelikán udvarra. Az épülettel kapcsolatban két érdekességet is megosztok. Az egyik, hogy egy 1908-ban készült fotográfia szerint ez az épület volt akkoriban a Kölcsönös Népsegélyező Székház. A másik, hogy az egykori Bástya söröző cégéreit - melyek jelenleg is láthatóak - Ecsedi Mária készítette 1988-ban.

dscn8467.JPG

A Vajda János (Líra) könyvesbolt épülete (melyben még helyet foglal a belváros játékboltjának egy része is) egy gyönyörű szép és jól karbantartott klasszicizáló lakóház. Az eredetileg barokk épületet még 1870 körül építették. A Fő utcára néző homlokzata - melyet a földszinten lizénák, az emeleten pedig a részben kannelúrázott törzsű, erősen díszes fejezetű pilaszterek tagolják - három részre osztott. Idén, a nyár végén emléktáblát kapott a ház, melyen Csitár G. Emil, városunk egyik legjelentősebb polgármestere szerepel.

dscn7451x.JPG

dscn7455.JPG

A Fő utca 4-es szám alatt található sárga színű lakóház eredetileg még copf stílusban készült el a XVIII. század végén, azonban a XIX. század második felében részben átalakították romantikus stílusban. A csodálatosan díszített épület homlokzata 2+2+2 tengelyes, az emeletet ión jellegű, fonatdíszes pilaszterek határolják, illetve választják el kettesével az ablakokat, melyek felett hihetetlenül részletgazdag növényi ornamentikával díszített stukkók láthatók. Szerencsére ennek az állapota is kitűnő.

dscn7461.JPG

dscn7462.JPG

A következő két lakóház közös, ám megosztott telken található. A déli épület - mely a Fő utca 1-es szám alatt található - egy egyemeletes, eklektikus stílusú, pompás állapotú kis lakóház, melynek az utcai homlokzata 1+4 tengelyes. Az oldalrizalit ablakát két oldalról páros ión pilaszterek keretezik. Ezenkívül figyelemreméltóak még a ház füzérdíszei is.

haz3.jpg

Az előbb említett telek másik, északi épülete a Fő utca és a Rózsa utca sarkán áll. A romantikus lakóház kétszintes, a két utcára néző homlokzatainak emeleti kialakítása megegyezik. Az első emeleti ablakok alatt tetszetős reliefek láthatók.

dscn2307.JPG

dscn2316.JPG

dscn2318.JPG

A Fő utca és a Várkapu utca sarkán található épület egy kétszintes, eklektikus stílusú sarokház. A remek állapotban lévő lakóház -  mely földszintjén drogéria nyílt - legjellegzetesebb részletei a hangsúlyos sarokrizalit első emeleti ablakai alatt látható "ágas-bogas" domborművek.

dscn2403.JPG

dscn2480.JPG

uj_mappa160.jpg

dscn2383.JPG

dscn2394_1.JPG

A Zichy liget sarkán található késő klasszicista Wertheim-ház 1820 körül épült. A liget felőli homlokzata 3+3+3 tengelyes. A középrizalit emeleti része előtt kovácsoltvas korlátú erkély támaszkodik négy, mívesen faragott konzolon. Az balkon mögötti nyílások aediculás keretezésűek: a kannelúrázott, rozettás fejezetű pilaszterek által keretezett ablakok feletti geometrikus díszítésű frízeken timpanonok nyugszanak. A forduló sarokrész lekerekített és háromtengelyes. A Mátyás király körúti oldalán egy igazi kincset vehet észre, aki figyelmes: egy római kori sírkő töredéke van a lábazatban. Sajnos több helyen (főként hátul) erősen mállik a vakolat. Egyébként a házat sokáig birtokló Wertheim-család egyike volt Székesfehérvár vagyonos és megbecsült zsidó famíliáinak az 1800-as években. Wertheim Salamon Lipót 23 éven keresztül volt a helyi izraelita hitközség vezetője, emellett pedig a város kereskedelmi életében is fontos szerepet töltött be: az ő vezetésével hozták létre a Kereskedelmi Csarnokot, melynek az elnöke volt 1864 és 1890 között. Később öccsével közösen megalapították saját cégüket, melyet Salamon fia, a később herendi porcelánokat is értékesítő Pál örökölt 1892-ben. Wertheim Pál egyébként igazi polihisztor volt: 3000 holdas enyingi birtokán mintagazdaságot hozott létre szakértelmének köszönhetően, jelentős művészeti cikkeket írt; alelnöke volt a Kereskedelmi Társulatnak és a Kereskedelmi Csarnoknak; mindezek mellett pedig tagja volt többek között a Múzeum Egyletnek, a Lövészegyletnek és a Zene kedvelők társaságának. Érdekesség még, hogy Napóleon-gyűjteménye Európa-szerte híres volt.

Rolf Singer

A bejegyzés trackback címe:

https://erdekesfehervar.blog.hu/api/trackback/id/tr5814284397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása