Érdekes Fehérvár

Fehérvárról üzenik: Szabadságot Assange-nak!

2018. június 03. - Rolf Singer

Akinek nem ismerős az alábbi stencilezett graffitin szereplő férfi, annak dióhéjban: Julian Assange ausztrál újságíró és internetes aktivista, na meg a sajtó- és szólásszabadság élharcosa és mondhatni jelképe. 2006-ban megalapította a Wikileaks weboldalt, amely kiszivárogtatott kormányzati dokumentumokat publikált az interneten. 2010-ben svéd kérésre az Interpol felvette a körözött személyek listájára, nemi erőszak vádjával. Assange ezután jelentkezett a londoni rendőrségen, az ellene felhozott vádakat azonban tagadta. 2012 óta London ecuadori nagykövetségén él, hogy ne tudják kiadni Svédországnak és így az Amerikai Egyesült Államoknak. A nemi erőszak-vádat tavaly ejtették, de az Egyesült Királyságban jelenleg is elfogatóparancs van érvényben ellene, hiszen nem működött együtt a hatóságokkal, és fennáll az esélye, hogy a britek is kiadnák az USA-nak.

Szóval az aktivista 6 éve van "bezárva", ha pedig hihetünk neki, az egész ügy koholt vádakra épült, és csak azért kell a napjait önkéntes száműzetésben tengetnie attól félve, hogy ellenkező esetben vád alá helyezik, mert az Egyesült Államok kormányánál kihúzta a gyufát a titkaik kiszivárogtatásával. Assange patthelyzetben van, vagy marad a nagykövetség épületében, vagy nagy valószínűséggel elfogják és kiadják Amerikának, ahol elítélik.

És akkor most végre a képről: a Vak Bottyán köz névre hallgató zsákutcában lőttem, nem messze a Vörösmarty tértől. A graffiti nyíltan kiáll az újságíróért, és "követel" neki szabadságot. Egy újabb aktuálpolitikai problémával foglalkozó street art Fehérváron. Érdekessége még, hogy nagyon úgy néz ki, egyedi stencil-sablonról van szó, mivel pontosan ilyen graffitit sehol sem találtam kutatómunkám során, nem úgy mint a sarló-kalapácsos matrjoska babák vagy az esernyős patkány, mely utóbbi egy Banksy-reprodukció.

Rolf Singer

A szocializmus mint könnyű fuvallat suhan ott át...

Az alábbi képet több ismerősömnek is megmutattam, és egyikük sem ismerte fel a rajta látható épületet. Ez még persze nem is annyira furcsa. Hisz lehet bárhol, nincs rajta semmi feltűnő... A megfejtés azonban meglepő. A háromemeletes lakóház ugyanis a város egyik legjellegzetesebb műemléke közelében éktelenkedik, s erősen "kilóg" a belvárosból. Tehát valószínűleg mind jártunk már a közelében, de az oda nem illő ház egy kicsi, szűk, "ahol a madár se jár" mellékutcában "rejtőzött" szemünk elől.

Tovább

Pink Floyd idézetek a Sóstói tanösvényen

Aki a Sóstó Természetvédelmi Terület tanösvényén szokott sétálni, kocogni vagy futni, az bizony Pink Floyd idézetekre bukkanhat az egyik, a tó partjától nem messze elhelyezett pavilon oszlopain. A fapillérekre írt mondatok az angol rockegyüttes 1980-ban kislemezként kiadott "Comfortably Numb" és a 1987-es kiadású "Learning to Fly" dalainak részletei, s ezeket illusztrálta is a készítő.

A Comfortably Numb kifejezés tulajdonképpen kényelmes kábulatot jelent, a fent olvasható dalszövegrészlet, a "A distant ship smoke on the horizon" pedig körülbelül annyit tesz, "egy távoli hajó füstje a horizonton". A mondhatni naiv rajzon is egy két kéményes gőzhajó látható, mely füstöt okád, háttérben pedig a látóhatár a Nappal. A szöveget egyébként az a pár óra ihlette, amikor Roger Waters, az egyik tag nyugtatókat kapott a gyomorfájására egy 1977-es philadelphiai koncert előtt, hogy fel tudjon lépni a rendezvényen. Állítása szerint az volt életének leghosszabb két órája. A zenész a karját is alig tudta felemelni. A sor a pszichedelikus élmény leírásának részlete.

A "Learning to Fly" vagyis "Repülni tanulni" című dal "Can't keep my eyes from the cirling skies" szegmense pedig így hangzik magyarul: "Nem tudom levenni a szemem a keringő égboltról". A sorok felé felhőket, míg alájuk egy repülőt rajzoltak. Ezt a dalt David Gilmour írta, akinek nagy szenvedélye a repülés, egyesek szerint viszont az egész egy metafora, és arról szól, milyen belevágni valami újba.

A képeket egy barátom lőtte, és ő volt az is, aki futás közben észrevette graffitiket. Köszönet értük!

Rolf Singer

Egy kis kommunizmus a Csitáry G. Emil utcában

A Művészetek Házától nem messze, a Csitáry G. Emil utcában található egy több emeletes lakóház, amelyet hetven évvel ezelőtt, 1948-ban adtak át. A kifejezetten csúnya épület különlegessége, vagyis különlegességei a bejáratának két oldalán elhelyezett szocialista műkő domborművek, melyek Gáldi Gyula szobrászmester munkái.

Az alkotóról azt lehet tudni, hogy 1908. január 11-én született Berlinben, tanulmányait pedig 1924 és 1929 között végezte a Budapesti Iparművészeti Iskolán, ahol mestere Orbán Antal volt. Élete során szobrokat, kisplasztikákat és érméket is készített.

Mindkét reliefen egy-egy három tagú család (szülők kisgyerekkel) látható, a baloldali földművelő parasztokat ábrázol, míg a jobboldali gyárban dolgozó munkásokat. Tulajdonképpen e két "osztály" szimbólumai a következő évben, tehát 1949-ben bevezetett új magyar címerben - melyet a köznyelv Rákosi-címernek nevez - is helyet kaptak, búzakalász és kalapács formájában. Eme műalkotás is a munkás-paraszt szövetséget jeleníti meg. Az attribútumok ez esetben viszont az ásó és a kalapács.

A rendszerváltás után persze egyből felmerült a kommunista diktatúrához kötődő köztéri szobrok eltávolításának kérdése. Ez az alkotás azon kevesek közé tartozik, amelyek nem tűntek el, hanem megmaradtak eredeti helyükön, eredeti formájukban, lévén bár az akkori politikai rendszer ideológiájának tükrözőiként állították fel, maguk a kompozíciók nem ábrázolnak semmi olyasmit, amely megfeküdné a zsarnokág alól felszabadult nép gyomrát. Memento az utókornak.

Rolf Singer

Marilyn és a többiek...

Nemrég írtam a Prohászka Ottokár úton húzódó falról, és a külső oldalán lévő rendszerkritikus graffitikről. De hogy mi van a fal másik oldalán? Ha bemerészkedünk az egykori depó helyén elterülő üres és gazos területre, akkor nagyon sok érdekes falfestményt kaphatunk lencsevégre.

Marilyn Monroe képmása. Oldalt az alkotók keresztnevei szerepelhetnek.

Törzsi figura ecsettel a kezében?

Vajon mit akart mondani ezzel a művész? Véleményem szerint a legérdekesebb darab.

Színes kolibrik virággal.

"Hello, ez itt a KafkaBeat"?

Falfirkász macska. Tetszetős és jópofa.

Alakok és szimbólumok.

Különböző stencilezett arcok és figurák. Ezek rendszer nélkül kerültek fel a falakra, így inkább csak próbálkozásoknak tekinthetők. Aki mindegyiket felismeri, az piros pontot kap...

A híresebb karakterek: Einstein, Chaplin és Renton a Trainspottingból. Ez utóbbin azért meglepődtem.

Rolf Singer

Banksy Fehérváron?

A Székesfehérvári Járásbírósággal átellenben, az evangélikus templom előtt éktelenkedik egy otromba elektromos szekrény, mely fizetős reklámfelületként is funkcionál, és a felirat szerint a dobozon elkövetett illegális plakátragasztás jogi következményekkel jár. A graffitiről viszont szó sem esik a figyelmeztetésben, nem mintha egy ilyen matrica bárkit is visszatartani azok közül, akik a városok különböző üres felületeit arra használják, hogy festékszórással fejezzék ki magukat... Ezen a szürke rondaságon pedig egy esernyős patkány "kapott" helyet. Ez a stencilezett graffiti tulajdonképpen egy  reprodukciója a híres brit graffiti-művész, Banksy egyik alkotásának. Tudniillik Banksy művészetének vissza-visszatérő elemei a patkányok, szerinte ezek az állatok a mindent túlélő kisembereket jelképezik, a nagyvárosok nemkívánatos, sőt gyűlölt figuráit. Könyvében így ír róluk: "Engedély nélkül léteznek. Gyűlölik, üldözik és elítélik őket. A mocsokban tengődnek néma keserűségben. És mégis képesek teljes civilizációkat térdre kényszeríteni. Ha mocskos vagy, jelentéktelen és általános utálat övez, a patkányok lesznek a tökéletes példaképeid." De érdekes tény emellett az is, hogy az angol RAT szó (ami patkányt jelent) az ART (ami pedig művészetet) anagrammája.

Ugyanezt a rágcsálót még Banksy: Wall and Piece - A fal adja a másikat című könyvében is megtaláltam, melyben Tokiót nevezik meg az ominózus kép (lent) helyszíneként.

És ha a graffiti bizonyítja, hogy Banksy a japán fővárost is meglátogatta, akkor az sem zárható ki, hogy a mi városunkban is járt már egyszer...

Rolf Singer

Pop-art banán a Jancsár közben

A Balatoni úton egy érdekes konténert leshetünk meg, melynek oldalán egy hatalmas banán díszeleg pop-art stílusban. A vastag kontúr és a tónusozásként használt raszterpontok egyértelműen Roy Lichtenstein alkotásaira emlékeztethetnek bennünket. Hogy ez egy underground művész munkája-e, vagy igazából a konténer eredeti festése, azt nem tudom, de mindenesetre figyelemfelkeltő és izgalmas látvány.

A képet ezúttal nem én lőttem, hanem egy barátomtól kaptam, akinek ezúttal is köszönöm!

Rolf Singer

Sztálin és Putyin, mint szovjet matrjoska babák

A Prohászka Ottokár úton a Vasvári Pál Gimnáziummal átellenben fut egy fal a járda mellett. A mögötte lévő mostani nagy pusztaság helyén egykor egy depó állt, mára viszont csak a helyet körbekerítő fal néhány szegmense maradt meg. A járda felé néző oldalon két érdekes graffiti látható. Az egyik "CCCP" feliratú és sarlókalapácsos matrjoska babákat (amelyek jellegzetesen orosz festett fajátékok) ábrázol. A háromból két babának a feje Sztálin és Putyin képmásai, a harmadikról viszont már eltávolították az arcot.

Az interneten azonban megtaláltam a graffitit eredeti állapotában. A harmadik fej az országunk jelenlegi miniszterelnökéé, Orbán Viktoré. Persze ha az ember kicsit is jártas az aktuálpolitikában, akkor segítség nélkül is rá jön, hogy kit "cenzúráztak", és hogy ez márpedig egy rendszerellenes kritika. Az mondanivaló pedig egyértelmű.

A második falrajzon a földgolyóbisból kinagyított és úgymond stilizált, nemzeti színekben pompázó Ukrajna "díszeleg" a Krími-félszigetre emlékeztető nyúlvánnyal együtt. Ez utóbbi kiegészítés fontos, és ezáltal nyer igazán értelmet az egész alatt futó angol nyelvű szöveg: "Thats how Ukraine looks like" (Így néz ki Ukrajna). A Krími-félszigetet 2014-ben Oroszország annektálta, azonban a terület orosz bekebelezését a nemzetközi közösség elsöprő többsége elutasítja. Természetesen az "oroszbarátoknak" szól az üzenet megint csak.

Egy harmadik kép, amely szintén aktuálpolitikai felhangú, de már az egyik falrész belső oldalán kapott helyet, az egykori kommunista politikust, Nagy Imrét ábrázolja, akit az '56-os forradalomban betöltött szerepéért egy kirakatper során halálra ítéltek és kivégeztek.

A porté és a név alatt a "Menekült" szó olvasható. Nem véletlenül, hiszen a forradalom alatt, a 2. szovjet beavatkozás hírére a politikus és társai a jugoszláv nagykövetségre menekültek, tehát egykor (egészen november 22-éig) Nagy Imre is (politikai) menekült volt. Elgondolkodtató, nemde?

Rolf Singer

Tréfás emléktábla a belvárosban

Székesfehérvár sem szűkölködik olyan emléktáblákban, melyek azt jelzik bizonyos épületek falán, hogy mely híres emberhez köthetők valamilyen okból kifolyólag. A Jókai Mór utca 7-es szám "alatt" viszont található egy különleges és humoros domborműves tábla Albert Einstein képmásával és alatta a következő felirattal: "Ebben a házban sem lakott 1912-1916 között Albert Einstein". Bár a tábla finoman szólva sem szokványos, természetesen tényt közöl, hiszen a híres fizikus sosem járt Székesfehérváron. Az ominózus házban maga az alkotás készítője, Kocsis Balázs szobrászművész lakik, akinek olyan műalkotásokat köszönhet a város, mint a híres-neves Kati néni vagy a Vasvári Pál utca feletti drótkötélen ülő Mujkó, az udvari bolond.

Rolf Singer

süti beállítások módosítása
Mobil