A címről néhány fehérvárinak biztosan eszébe jut majd, hogy pár napja szovjet gyártmányú robbanószereket és kézigránátokat találtak a Zrínyi utcában. No de ebben a bejegyzésben most nem erről lesz szó, hanem graffitikről. Bombáknak nevezik ugyanis azokat a falfestéseket, melyek tulajdonképpen percek…
Az első "konnektoros" bejegyzés után folytattam a kutatást a hasonló graffitik után a városban, és még tizenkettőt sikerült találnom a korábbi kilenc mellé. Természetesen mindegyikről készült fénykép, melyeket alább meg is mutatok. A legtöbbre a Tóvárosi lakónegyedben és annak közelében akadtam rá.…
Az alábbi képet több ismerősömnek is megmutattam, és egyikük sem ismerte fel a rajta látható épületet. Ez még persze nem is annyira furcsa. Hisz lehet bárhol, nincs rajta semmi feltűnő... A megfejtés azonban meglepő. A háromemeletes lakóház ugyanis a város egyik legjellegzetesebb műemléke közelében…
A Művészetek Házától nem messze, a Csitáry G. Emil utcában található egy több emeletes lakóház, amelyet hetven évvel ezelőtt, 1948-ban adtak át. A kifejezetten csúnya épület különlegessége, vagyis különlegességei a bejáratának két oldalán elhelyezett szocialista műkő domborművek, melyek Gáldi Gyula…