Érdekes Fehérvár


Szörnyeteg a falakon

2018. június 07. - Rolf Singer

Legelőször az Alba Pláza hídjának feljáróján "találkoztam" egy furcsa, igazán semmihez sem hasonlítható graffitivel, mely felett egy elsőre értelmetlennek tűnő felirat volt olvasható. Őszintén szólva akkor még nem igazán foglalkoztatott a dolog, de amikor a Széchenyi út vasúti aluljárójában is…

Tovább

A konnektor-graffitik rejtélye 2. rész

Az első "konnektoros" bejegyzés után folytattam a kutatást a hasonló graffitik után a városban, és még tizenkettőt sikerült találnom a korábbi kilenc mellé. Természetesen mindegyikről készült fénykép, melyeket alább meg is mutatok. A legtöbbre a Tóvárosi lakónegyedben és annak közelében akadtam rá.…

Tovább

A szocializmus mint könnyű fuvallat suhan ott át...

Az alábbi képet több ismerősömnek is megmutattam, és egyikük sem ismerte fel a rajta látható épületet. Ez még persze nem is annyira furcsa. Hisz lehet bárhol, nincs rajta semmi feltűnő... A megfejtés azonban meglepő. A háromemeletes lakóház ugyanis a város egyik legjellegzetesebb műemléke közelében…

Tovább

Egy vombat a Jáky falán

A vombat egy erszényes emlős, és mint olyan, Ausztráliában őshonos. Dús szőrzettel rendelkező robusztus felépítésű állat. Egy kifejezetten lassú élőlény, ám annál makacsabb: ha akadály kerül elébe, azon fáradságot és időt nem kímélve hatol át. De hogy mit keres egy rajz róla a Jáky József…

Tovább

A konnektor-graffitik rejtélye 1. rész

Már évekkel ezelőtt észrevettem, hogy a város különböző pontjain megtalálható ugyanaz az egy bizonyos motívum graffitiként. Nemrég végre elhatároztam, hogy felkutatom az összeset. Egy hónap alatt aztán kilencre leltem rá. Hogy milyen motívumról is van szó pontosan?  Szerintem leginkább egy kábeles…

Tovább

Humoros parkoló automata a Gyümölcs utcában

A képhez nem szeretnék igazán hozzáfűzni semmit, szerintem önmagáért beszél. Én személy szerint jót mosolyogtam ezen az ötletes "kiegészítésen". :) Rolf Singer

Tovább

Üzenet a Lépcső utcából

"A tv az agy rágógumija. A tv a lélek McDonald's-a." Azt hiszem tökéletesen passzol ez a Wayne Gale idézet ehhez a bejegyzéshez. A Lépcső utca a székesfehérvári belváros egyik legeldugottabb utcácskája, melynek a Megyeház utcai bejáratánál egy olyan, a Gandhihoz hasonlóan stencilezett technikával…

Tovább

Gandhi a Domus falán

Az egykori Domus áruház - mely a Mátyás király körúton található - falán a sok értelmetlen firkálmány között egy érdekes, stencilezett technikával készült graffitire bukkantam. A híres történelmi alak, politikus és spirituális vezető, Mahátma Gandhi mosolygós képmása alatt egy tőle származó idézet…

Tovább

Memento a Horvát István utcában

A Prohászka Ottokár út és a Horvát István utca kereszteződésénél található egy viszonylag méretes, ütött-kopott, összefirkált tábla, melyen az ugyancsak Horvát Istvánról elnevezett lakótelep térképe látható. Ezt tulajdonképpen még a rendszerváltás előtt helyezték el az utcában az akkor még vélhetően…

Tovább
süti beállítások módosítása