Az 1989-90-es rendszerváltás után egyből felmerült a kérdés, hogy el kell-e távolítani az előző rendszerhez kötődő köztéri szobrokat, műemlékeket és jelképeket az ország köztereiről. A szimbólumok persze mindenhonnan lekerültek (így a székesfehérvári vasútállomás épületéről is a Rákosi-címer), a fővárosi szobrok számára pedig létrehozták a Memento Parkot, ahol megtekinthetőek az olyan ma már tabunak számító műalkotások, mint a Lenin-szobrok vagy az egykori magyar pártállam vezetőinek portréi. Székesfehérváron ilyen park nincsen, ami tulajdonképpen nem csoda, hiszen már csak a szobrok számából adódóan sem lenne létjogosultsága egy szobortemetőnek, másrészt a városunkban tudtommal soha sem álltak olyan szobrok, melyeket mindenképpen el kellene tüntetni azért, mert olyan nagyon "csúnya" dolgot ábrázol (mint mondjuk Lenin kobakja). Összegyűjtöttem viszont a múlt rendszer azon szobrait, domborműveit és műemlékeit, melyek a mai napig megtekinthetőek Fehérvár közterein, és nem csakhogy abban a korszakban készültek, de át is hatja őket az a bizonyos ideológia.

A kétszeres életnagyságú és bronzból készült Felszabadulási emlékművet eredetileg a Zichy ligetben avatták fel 1961-ben, és itt is állt hosszú ideig, ráadásul egy lépcsős, virágtartóval kombinált mészkőből készült építményen. A szocialista rendszer bukása után viszonylag későn, 2001-ben helyezték át a Belvárosból. Ma a Vasútvidéken, pontosabban a Béke téri parkban található a szovjet katonai temetővel szemben, és a Deák Ferenc utcáról is jól látható. A kissé tenyeres-talpas, pálmafaágat tartó szobrot a német hadsereget Budapestről kiverő szovjet hadsereg haditettének emlékére állították. Érdekesség, hogy a kompozíciója hasonló a budapesti Szabadság-szoboréhoz, de ez egyáltalán nem véletlen, hiszen korábban még az is Felszabadulási-emlékmű volt.

Alkotó: Mikus Sándor

A város pályaudvara le se tagadhatná, hogy a szoci, pontosabban szocreál. És ugyan a kommunista címert már lecserélték a MÁV-logóra, az 1953-as domborműveit meghagyták, és megjegyzem, szerintem jól tették, mert nagyon is szép műalkotások. A baloldali a Vasút a mezőgazdaságban címet viseli, és nem is rejt meglepetéseket: a képen öt mezőgazdasági munkás látható, a háttérben pedig egy tehervagon. A jobboldali már sokkal érdekesebb: az 500 kilométeres mozgalmat ábrázolja, szintén öt alakkal. Ez a mozgalom egy sztahanovista kezdeményezés volt anno a vasútnál, a célja pedig az volt, hogy 24 óra alatt legalább 500 km-t fusson a mozdony, lehetőleg hasznos teljesítményben. Tehát a két mészkő relief szocialista élmunkásokat jelenít meg.

Alkotók: Martsa István és Győri Dezső

A sztahanovista Adonisz, avagy a Pályamunkás ugyancsak a Vasútvidéken található, egészen közel a vágányokhoz (tulajdonképpen csak a peronokról lehet szemből lefényképezni). Az életnagyságú szobrot 1956-ban állították fel, és érdekes módon nem munka közben ábrázolja az idealizált munkást, ellenben nem is egy pihenő alakot láthatunk, hanem egy gondolkodó, elmélkedő figurát. Az alkotás sokáig a növényzet fogságában sínylődött, de 2012-ben felszabadult, és ma már az érkező és az induló vonatokat "szemléli".

Alkotó: Kóthay Nándor

Ságvári Endre mellszobra az egykor a róla elnevezett oktatási intézmény udvarában bújik meg. Az eredeti helyén (ahová 1963-ban került) most az új névadó, gróf Széchenyi István szintén nem egész alakos szobra található, az egykori kommunista hős képmását pedig kicsit arrébb rakták, ha nem keressük, akkor nem is biztos, hogy ráakadunk. Egyébként a meglehetősen érdekes történelmi személyiség az egykori illegális kommunista mozgalom tagja volt, és 1944-ben lőtték le. Állítólag utolsó szavai így hangzottak: "Harminckét nevem volt, találjátok ki, melyik az igazi." Ságvári szobrainak eltávolítása igazán csak a 2010-es évek elején kezdődött meg az országban, itt Fehérváron azonban nem száműzték valamiféle raktárba, csak picit elrejtették. És ez talán így is van jól, hisz nem szabad a múltat teljesen elfelejteni, kitörölni.

 Alkotó: Baksa Soós György

A magyar-szovjet barátság emlékművét 1977-ben avatták fel a magyar-szovjet timföld alumínium egyezmény -  amely 1967–1980 között volt érvényben és ennek alapján a magyar fél évenként növekvő mennyiségben timföldet szállított a Szovjetunióba, a szovjet fél pedig cserébe ugyancsak évenként emelkedő mennyiségben alumíniumtömböt szállított Magyarországra - megkötésének 15. évfordulójára. Ennek megfelelően alumíniumból készült a térplasztika, amely egyébként igencsak monumentálisnak mondható a maga több, mint 6 méteres magasságával. Az érdekes forma ma az Alcoa (régebben: KÖFÉM) gyárának bejárata előtt tekinthető meg kifejezetten rendezett környezetben.

Alkotók: Várady Sándor és Spiró Éva

A Csitáry G. Emil utca egyik épületének névtelen domborműveiről már írtam egy korábbi bejegyzésben. Az alkotásokra éppen akkortájt leltem rá, azelőtt nem is hallottam róluk. Ami azt illeti nem is valami forgalmas helyen vannak, és maga az épület is csak egy egyszerű lakóház, tulajdonképpen ötletem sincs, hogy miért díszítették fel ily módon a bejáratot. Maguk a reliefek két családot, parasztokat és munkásokat ábrázol, és az egész eme két csoport szövetségét hivatott megjeleníteni. A műalkotásokat 1948-ban adták át, a következő évben pedig már az ország címerében (Rákosi-címer) is megjelent ez az "együttműködés" a búzakalász és a kalapács jelképeinek köszönhetően.

Alkotó: Gáldi Gyula

Ezeken kívül természetesen még több szocialista realista alkotás is található Székesfehérváron, mint például a postakocsis szobra, vagy a Deák Ferenc utcai Jáky falán található dombormű és mozaik, de ezeknél nem hangsúlyos az eszme, mondhatni róluk nem a kommunizmus vagy a szocialista rendszer jut eszébe egyből az embernek, így ebben a bejegyzésben nem kívántam foglalkozni velük.

Rolf Singer

Ha egy régi tárgyat, amely esetleg már nem is hasznosítható az eredeti rendeltetése szerint, új funkcióval vértezünk fel, azt nevezi a szakzsargon redesign-nak. Virágtartót készíteni szinte bármiből lehet, akár viszonylag gyorsan és egyszerűen. Ez azért is klassz, mert egy városnak igenis nagy szüksége van a növényekre, a zöldre, ám a sok betonfelület akadályt jelent. Egyesek leleményességének hála, sétáim során több érdekes megoldással is találkoztam a témában. De mielőtt megmutatnám ezeket, egy jó tanács: azelőtt, hogy ki- vagy eldobod, nézd meg, nem-e lehetne rá vagy bele virágot rakni. :) És ne feledjük: az újrahasznosítás környezetkímélő is.

Én személy szerint nem szeretek kidobni semmit sem, mert úgy vagyok vele, hogy valamire majd csak jó lesz. Néha nagyszerűen is elsülhet, ha az ember nem kukázza az ócskaságait, hanem inkább kitalálja, hogyan tudná újra hasznát venni valamilyen formában. A Magyarok Nagyasszonya templom udvarában áll ez a teknő nélküli régi talicska, mely jelenleg virágtartóként funkciónál. Véleményem szerint roppant hangulatos ez az installáció.

A bicikli ilyesféle alkalmazásáról már két bejegyzésben is volt szó (ebben és ebben), de erről a zöld kerékpárról, amely a Kossuth utcában található, még nem. A Belvárosban igen kevés a természetes zöld, a hiányt pedig "mesterségessel" próbálják pótolni: vázás, hordós és kandeláberes vagy - mint látható - ennél szellemesebb megoldásokkal. Ezen a darabon ráadásul égőket is elhelyeztek, ezek kifejezetten a téli estéken, éjszakákon tudják emelni a hely fényét.

A belvárosi Fekete Sas Patikamúzeum előtt jelenleg egy úgynevezett könyvtári lépcső (valószínűleg a régi gyógyszertárakban is használtak ilyeneket) szolgál virágtartóként. Feltehetően kerekeket csak az átalakítás során kapott. Mindenesetre viszonylag sok zöld elfér rajta, és azok a fokoknak köszönhetően nem is takarják egymást teljesen.

A régi gumiabroncsokból minálunk anno hinták készültek, de persze virágtartóként is remekül megállják a helyüket. Ezt a fotót az Adonyi úton lőttem, nem messze egymástól három ilyet is találni. Érdemes megfigyelni, hogy a gumi le van festve, a szolid színválasztás pedig úgy vélem, kifejezetten jó választás volt.

Székesfehérvár egyik legkisebb utcájában, a Vasvári Pál utcában festett konzervdobozok lógnak a kevés ablakok egyikének rácsairól. Sajnos a bennük egykor sarjadzó növények eléggé rossz állapotban voltak, mikor a fényképet készítettem, pedig az ötlet maga cseppet sem rossz, bár ez már inkább talán trashdesign.

Ha egy fát kivágnak, utána nem feltétlenül kell ásót és csákányt ragadni... Egy fatönk kiválóan alkalmas rá, hogy kosaras vagy vázás virágokat, növényeket helyezzünk rá. Íme egy példa erre a Sarló utcából.

Rolf Singer

Megint összegyűjtöttem három érdekes járgányt.

Menő, koponyás Peugeot 206.

Egy ilyen régi Mini már alapjáraton is különlegesség, de a bólogatós Mr. Bean a hátsó ablak mögött, és a karosszérián lévő "Baby Batman" méginkább érdekessé teszik.

Golfok: kicsi a nagyban.

A Palotaváros mögött igazi kincsesbányára lel az, aki graffitikre vadászik. Én éppen a Királyparkba igyekeztem, hogy fényképeket készítsek a faragott szobrokról, mikor észrevettem a tóhoz közeli, hosszú falat, melynek megannyi szuperszínes festménye ejti ámulatba az éppen arra járót. Van köztük absztrakt és figurális, elgondolkodtató vagy egyszerűen csak vicces alkotás is, melyekkel kedvére fotózkodhat a turista. Összeszedtem a nyolc legjobbat.

Rakétás polip. Mert miért ne?

"...Festem az ördögöt..." (a falra)

Ego-Lego. "Ezt egy életen át kell játszani."

Graffitis goblin. Figyelem! Metafora.

Kutyaélet

Látod az arcot?

Na és itt?

A kékszakállú herceg(?)

Rolf Singer

Székesfehérvár évszázadokig volt a Magyar Királyság koronázó városa. A középkori magyar közjog szerint csak azt tekintették magyar királynak, akit Székesfehérváron, a magyar Szent Koronával az esztergomi érsek koronázott királlyá. Emellett pedig királyi temetkezési hely is volt a városunk, olyan jelentős uralkodóknak található a nyughelye itt, mint Szent István vagy III. Béla. A városban szám szerint öt köztéri király-szobor található, ezenkívül pedig a Kelemen Béla út mögött lévő Királyparkban még tizennégy darab faragott műalkotás áll (melyekről azonban majd csak később, egy másik bejegyzésben szándékozom írni).

Szent Istvánt ugyan egyesek szerint Esztergomban koronázták meg, de biztosan Fehérvárott temették el, és emellett pedig ő volt az, aki Fehérvárt igazi várossá és a királyság világi központjává emelte, így nem csoda, ha már 1891-ben felvetették az ötletét egy István-szobor felállításának. Államalapító királyunk lovasszobrát - mely Sidló Ferenc alkotása - a róla elnevezett téren, a száz éves platán közelében, 1938-ban avatták fel, bár elhelyezését anno nagy vita előzte meg. Több helyszín is felvetődött, úgy mint a Romkert bástyája, a Városház előtti tér és a Zichy liget. A műalkotás másfélszeres életnagyságú, bronzból öntötték, a talpazata - mely az 1970 körüli restauráláskor politikai okokból „István király” feliratot kapott, s ezt csak 1988-ban változtatták vissza az eredeti „Szent István”-ra - pedig gránitlemezekkel burkolt. Érdekesség, hogy István figurájának arca mongolid vonásokkal rendelkezik, ezzel utalva a magyarság ázsiai gyökereire.

Szent Lászlót, kinek a mellszobrát Schwalm László ajándékozta a városnak a király szentté avatásának 850. évfordulójára 1997-ben, a hagyományoknak és a törvényeknek megfelelően városunkban koronázták. Ez az 1,5 méteres műalkotás is bronzból készült, melyet kőlapokkal fedett magas posztamensre helyeztek. A szobor a Monostor bástya tövében a Prohászka ligetnek nevezett kis parkban található. Arca határozottságot és erényességet sugároz.

A III. Béla király által alapított és az írásbeliség végzésével megbízott kancelláriának a megindulása Székesfehérvárhoz kapcsolódik, mivel annak vezetői jobbára a székesfehérvári prépostok voltak. Így Béla idejében még jelentősebb lett a város. A bronzból készült portréját, mely Palotás József műve, 2002-ben avatták fel a róla elnevezett térhez közel, a Művészetek háza előtti kis ligetszerűen kialakított részen. A szobor mása az ópusztaszeri történelmi szoborparkban található. A posztamensének felirata lovagkirályként jellemzi az uralkodót; érdekesség, hogy több magyar uralkodót is neveztek így, köztük Szent Lászlót és Nagy Lajost is, akiknek szintén található szobruk a királyok városában.

A már előbb említett I. Nagy Lajos király a kármelita szerzetesrend híresen bőkezű támogatója volt (rendházat is építtetett), ennek emlékére emelték a haraszti mészkőből készült egész alakos szobrot a Kármelita templom oldalában 1938-ban. A talapzaton a király latin neve olvasható. Az alak mögötti - szintén latin nyelvű - felirat pedig emlékeztet minket arra, hogy az Anjou uralkodó nem csak Magyarország, de Lengyelország, Dalmácia, Szerbia és Bosznia királya is volt. A kezeiben kard és pajzs, egyértelműen kihangsúlyozandó lovagkirályi mivoltát. Az alkotó: Moiret Ödön.

Gyakori tévhit, hogy Mátyás királyt a Duna jegén koronázták meg. Az igazság, hogy ott csak megválasztották, a koronázásra már Székesfehérváron került sor, és itt is temették el. Halálának 500. évfordulójára, 1990-ben emelt kompozíciót a római születésű Melocco Miklós a belvárosban. Tehát Hunyadi Mátyás szobra a tiszteletére készített emlékmű része. Az egészről szeretnék majd később bővebben is értekezni, most csak a központi figuráról írnék néhány szót. Az alkotás talán legérdekesebb részlete az uralkodó jobb keze. Gyerekkoromban én is azt hittem, hogy a kifordított kéz csak egy elhibázott restauráció műve, sokan pedig azt is tudni vélik, hogy eredetileg jogart tartott, aminek hiányzik a feje. Valójában azonban szó sincs ilyesmiről. Az alak tulajdonképpen a gótikus bordaívből tör ki egy darabot, szimbolizálva a középkorból a reneszánszba való "energikus" átlépést.

Rolf Singer