A barokk épületet a jezsuiták építették 1744 és 1763 között Paul Hatzinger linzi kőművesmester tervei alapján. A rend 1773-as feloszlatása után 1786-ig a pálosoké lett, majd a következő 27 évben katonai élelemraktár volt, a francia háborúk idején (1805-1809) pedig katonai kórházként szolgált. A városban ma is jelenlévő ciszterci rend 1813-ban kapta meg a rendházat a templommal egyetemben. A II. világháború után diákkollégiumnak foglalták le. Múzeumi kezelésbe "csak" 1978-ban került.

1900-ban ezen épület falára került Vörösmarty Mihály emléktáblája, noha a nagy költő alma mátere nem ebben az épületben működött. A díszes márványlapot ifj. Havranek Antal kőfaragómester készítette, míg a bronzból készült kisplasztika Kiss György szobrászművész munkája. Öt évvel később még két emléktáblát helyeztek el a főhomlokzaton: mind Ányos Pálé, mind Virág Benedeké Havranek-alkotás.

A tűzfalat (és a szomszédos ház homlokzatát) díszítő Mátyás-emlékművet 1990-ben az "igazságos" király halálának 500. évfordulója alkalmából készítette a híres-neves Melocco Miklós.

A téglalap alaprajzú, egyemeletes, nyeregtetős, romantikus lakóházat 1860 körül építették. Nem kizárt, hogy az egész romantikus házsort (a Vörösmarty tér 4-től kezdődően) a város híres építész-szülötte, Ybl Miklós tervezte, bár az Ybl összes című könyvben például csupán a középső három épület szerepel az "Ybl-dilemmák" fejezetben.

Az elmúlt évtizedekben olcsón bérelhető szociális bérlakásokként funkcionáltak az épület lakásai. Mivel a ház szerény bevételei nem tudták fedezni a szükséges karbantartások költségeit, állapota erősen leromlott. Statikai problémák miatt ki kellett üríteni, 2008-ra csupán egyetlen lakója maradt. Az önkormányzat - milliárdos forrás híján - végül az értékesítés mellett döntött.

Mancz (valójában Mantz) János a Veszprém megyei Bakonynánán született 1818. augusztus 2-án. Nem folytatta serfőző édesapja mesterségét, hanem gazdatisztnek tanult. Miután megszerezte képesítését, gróf Waldstein János várpalotai uradalmán dolgozott tiszttartóként nem kevesebb, mint 33 esztendőn át. Nyugalomba vonulását követően, 1873-ban Székesfehérvárra költözött. A Malom utca 2. szám alatti házban élt feleségével, Mancz Jánosné Spiez Annával, egészen az asszony 1894. január 7-én bekövetkezett haláláig. A gyermektelen özvegy néhány nappal később - egészen pontosan január 27-én - végrendeletet írt, melyben többek között alapítványt tett egy kisdedóvoda felállítására.

A vízivárosi óvoda végül tíz évvel Mancz János halála után, 1906-ban Szenzenstein János kőművesmester vezetésével épült fel, és még ugyanebben az évben elkészült az - eredetileg jóval díszesebb - épület sarkán ma is látható portrédomborműves emléktábla is, mely egyébként ifj. Havranek Antal alkotása. 1971-ben a városrendezési tervek szerint le kellett volna bontani, ám a korszak nagy óvodai férőhely hiányának köszönhetően végül mégis meghagyták. A későbbiekben azonban többször is átalakították a környező lakótelepi építkezések miatt.

A Református Egyházközség 1869. november 21-én vásárolta meg a Széchenyi utcai Ravasz-féle házat iskola céljára. Az épület átalakítása után 1870 őszén kezdhette meg működését a kálvinisták kéttantermes elemi tanodája Székesfehérvári Református Elemi Népiskola néven. Közadakozásból 1885-re egy új, de ugyancsak egyszintes iskolaépület készült el a régi helyén. Az emeletráépítés ötlete először 1912-ben merült fel, azonban a világháború közbeszólt, és végül csak 1923-ban valósulhatott meg a bővítés. Sajnos a II. világháborúban az 1944 szeptember 10-ei bombázás során súlyos károkat szenvedett az iskola (és a mellette lévő templom is), ám 1947-ben újjáépítették.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, ezt követően egy ideig általános iskola (először Széchenyi utcai Állami Általános Iskola, majd Móricz Zsigmond Állami Általános Iskola néven), később kisegítő iskola, majd zenei általános iskola működött az épületében. Ugyan már nem sokkal a rendszerváltás után az 1990. március 18-ai presbiteri gyűlésen felvetődött az épület visszaigénylése, végül csak 2002-ben nyithatta meg kapuit újra református iskolaként.

Az úgynevezett Egészségház 1941-ben készült el Kotsis Iván tervei alapján. A másik épület hasonló korú, de csak 1975 óta működik orvosi rendelőként.

A Várkörút és a Lakatos utca sarkán álló épületet Molnár Tibor tervezte Eppinger Ignác téglagyáros számára. Az 1934-ben felépült hatalmas villa az expresszív modern építészet gyöngyszeme. Az áramvonalas (streamline) stílusnak is nevezett irányzat az 1930-as évek elején jelent meg a magyar art deco építészetben, és a visszafogottság mellett a luxus óceánjárókat idéző elegánsan lekerekített sarkok jellemezték - nem véletlen, hogy e ház terasza is egy hajófedélzethez hasonlít. 1999-ben bank céljára némileg átépítették - ekkor alakították ki az ívesen átforduló sarokmegoldás jellegtelen bejáratát.

A vasútállomással szemközti, L alakú, egyemeletes, tizenegy tengelyes, nyolc tantermes, sátortetős iskolaépületet 1942-43-ban építették a város második polgári fiúiskolája számára, az "iskolaépítő" Széll László tervei alapján - az építész joggal remélte, hogy a vasúton érkezőkre kellemesen fog hatni e - Schmidl Ferenc műszaki tanácsos szavaival élve - "szolid, tartós, jó és vidéki környezetbe illő szép" épület az állomásra néző, homorú homlokzatának novecentós ízű oszlopos árkádsorával. A munkálatokat Tóth Ferenc építőmester irányította. Sajnos időközben megnőttek a költségek a háborús viszonyok miatt, ám a kultuszminisztérium magára vállalta az áremelkedésből fakadó többletköltséget, így végül felépülhetett a (tavaly lebontott) tornaterem is, melynek padlásterében tantermeket, kézimunkatermet, ének- és zenetermet, ifjúsági könyvtárat, valamint cserkész szobát is kialakítottak. A tanítás 1943. november 3-án kezdődött meg hét osztályban, ekkor még Horthy Miklós kormányzó nevét viselte az intézmény, és végül lányok is járhattak ide, mivel a városnak nem volt állami lánypolgárija. Az épület berendezését is Széll László tervezte, ám abból minden elpusztult, amikor az 1944. szeptember 19-ei harcok folyamán leégett az iskola.

Az újjáépítésben részt vettek a tanárok, a szülők és a diákok is. A helyreállítást követően általános iskolaként működött tovább. 1959-ben felépült egy nyolc tantermes, "szocmodern" (és eredetileg lapostetős) épületszárny, melyet Pordán H. Ferenc tervezett. A két építészeti korszakot egy lábakon álló, könnyed, üvegezett folyosó hidalja át.

1978-ban újabb tűzeset történt: kiégett a tornaterem, a lángok martalékává vált a teljes tetőszerkezet. Felmerült, hogy lapostetővel építik újjá, végül úgy döntöttek, hogy az eredeti formában állítják vissza, de a tetőtéri helyiségeket megszüntetik.

1996-ban összevonták a Béke Téri Általános Iskolát a Kodály Zoltán 12 évfolyamos Ének-Zenei, Művészeti Iskolával. Hogy egy helyen folyhasson az oktatás, újabb bővítésre volt szükség: a 2001-2002-es tanévben megtoldották egy emelettel a Pordán-féle épületet.

Széchenyi Viktor neoklasszicista magánpalotáját a város egyik legjelentősebb építésze, Say Ferenc tervezte 1900 körül. A gróf az emeleti helyiségeket átengedte a Vörösmarty Kör számára, amelynek tagjai az I. világháború után az egész épületet megvásárolták - a húszas évektől itt rendezték meg többek között a hagyományosan a báli szezon nyitányát jelentő Vörösmarty-bált. A II. világháború után művelődési ház lett belőle, amely később Pintér Károly munkásmozgalmi mártír nevét vette fel. Jelenleg irodaház és üzletközpont, valamint a Vörösmarty Társaság székháza. (Díszeitől minden bizonnyal még a múlt rendszerben fosztották meg.)

A Kaszap István utcai historizáló ház a régi - elpusztult - vasútállomással egyidőben (tehát 1860 körül) épült. Eredetileg szimmetrikus főhomlokzattal rendelkezett, de a bal oldali szárny a II. világháborús bombázás során megsemmisült. Sok éven keresztül egészen 2018-ig ebben az épületben működött a MÁV kezelésében lévő Vörösmarty Mihály Művelődési Ház (egykori VOGE).

A város egyik legöregebb épülete, a Városháza - a nagyobb városokéhoz mérten kicsi - főépülete már évszázadok óta szolgálja Fehérvárt - a XV. században épült, mai formáját pedig a XVIII. század elején nyerte el. E barokk remekmű főhomlokzata 12 tengelyes, a keleti első tengelyében hangsúlyos, korinthoszi oszlopos, balkonos, díszes kapuval, melynek áttört, hullámtagos mellvédű erkélyét Iustitia istennő, az igazságosság és Prudentia istennő, az okosság posztamensre állított, allegorikus szobrai keretezik. Az erkélynyílás füles keretezésű, volutatagos, kőkeretes, egyenes záródású, törtívű szemöldökpárkányán egy koronát és kardot tartó sas látható, a szélein emberfejes vázákkal. A szobormunkákat Thomas Walch kismartoni kőfaragómester végezte 1717-ben, ám Iustitia figurája 1956-ban helyrehozhatatlanul megsérült - négy évvel később Szakál Ernő szobrászművész alkotásával pótolták. A helyhiány miatt már a XIX. század első felében felmerült egy új, nagyobb Városháza építésének lehetősége, melynek terveit 1840-ben el is készítette Ybl Miklós és Mader Ferenc párosa, ám ebből végül nem lett semmi. Később, az 1930-as években Kotsis Iván elképzelései szerint a főépület keleti homlokzatát (melyet a nyugatihoz hasonlóan hullámos oromzat zár le) és az akkor mindkét tűzfalas végén bővített Zichy-palotát függőfolyosóval kötötték össze. A kompozíció végül 1939-ben egészült ki Pátzay Pál lovasszobrával, melyet a művész elképzeléseivel (ő azt szerette volna, ha a Városház tér közepén állítják fel) ellentétben Schmidl Ferenc főépítész az épület mellé, az újonnan kialakított terasz sarkára, tengelyével az épületre merőlegesen helyezett el.