Nemrég ráleltem a "fehérvári Házsongárd", azaz a Hosszú temető talán legszebb síremlékére - a kápolna mögött található és a Szent Családot ábrázoló alkotást a közelmúltban szabadították ki a túlburjánzó növényzet fogságából. Sajnos alkotói szignót nem találtam a rajta, de elhatároztam, hogy mindenképpen kiderítem, ki készítette e remekművet. Végül egy rossz megérzést egy jó követett.

A sírkő felirata szerint a Fábián házaspár nyugszik a sírban - Fábián Józsefné (sz. nemes Hegyi Anna) 1939-ben hunyt el 80-ik életévében, férje rá két évre követte őt 85 éves korában. Egyből felötlött bennem a kérdés: talán a híres fehérvári építész, Fábián Gáspár szüleiről van szó? Magával az alkotással kapcsolatban pedig úgy éreztem, hogy a nagyszerű fehérvári szobrairól ismert Ohmann Béla műve lehet. A sírról készített fotóimat eztán megmutattam a szobrásszal oly sokszor együtt dolgozó Schmidl Ferenc unokájának, a családtörténetét lelkesen kutató Bándy Mártának, aki megkereste Fábiánék gyászjelentéseit, melyeknek köszönhetően az egyik gyanúm beigazolódott: valóban a Prohászka-emléktemplom tervezőjének szülei emlékére készült e műremek. Vagy mégsem egészen ez az igazság?

Később egy igen érdekes passzusra leltem Fábián Gáspár Isten kőmívese című regényének előszavában: "Ide csak egy kell: élőhit és bizalom az Isten végtelen kegyelmeiben, hogy átsegít minden bajon, vészen és elvezet becsületes úton oda, hova minden ember elér egykor: a sírhoz. Látod barátom, én már a síromról is gondoskodtam. Ott van Székesfehérvárott a Hosszú temetőben, szemben Prohászka Ottokár nagy püspök első temetkezési helyének kápolnájával, az a sír, ahova a jó Isten segítségével el akarok jutni. A felírás ez: >> Jézus, Mária, Szent József, nálatok pihennem jó lesz. << Hogy ez mikor lesz, nem tudom." Tehát eredetileg saját maga számára készíttette az építész - ő végül 1953-ban szenderült jobb létre, és akkor a Farkasréti temetőben temették el, azonban ma már Fehérváron, legnagyszerűbb mesterművének kertjében nyugszik.

Bándy Márta hívta fel a figyelmem arra, hogy Fábián Gáspár sógora Rerrich Béla építész volt, aki igen jó barátságot ápolt Ohmann Bélával, tehát Rerrich összeismertethette a szobrászt a Fábián családdal. A kapocs tehát megvan, de vajon mit mondana magáról az alkotásról egy hozzáértőbb ember? Ezért hát, mivel mi mégsem vagyunk felkent szobor-szakértők, kikértem Suba Zoltán véleményét is - a Nemzeti Galéria muzeológusa, aki nem sokkal korábban egy Ohmann Béláról készült fotó kapcsán keresett meg, már több éve foglalkozik a római iskola vezéregyéniségével. Kérdésemre azt válaszolta, hogy szerinte nem Ohmann műve a Hosszú temetőben lévő síremlék, mivel "az alakok arcainak neobarokkos mintázása konzervatívabb alkotóra utal", emellett a részleteken hiányzik az "ohmanni-stilizálás", bár azt is megjegyezte, hogy a stílus alapján igazán biztosat nem lehet mondani, mivel a művészeknek a sírszobrokat illetően sok esetben a megrendelők igen "merev" igényeinek kellett megfelelniük.

Suba Zoltán levele komolyan elgondolkodtatott, talán valóban tévúton járunk. El kezdtem hát azon morfondírozni, vajon ki jöhet még szóba lehetséges alkotóként. Egyszer csak eszembe jutott Krasznai Lajos, aki a Budai úti Hadiárva Intézet épületszobrait készítette - még Krausz Lajos néven. Hiszen Krasznai - Ohmann mellett - a korszak egyik legjelentősebb egyházművésze volt. Természetesen rákerestem, ismert-e Szent Családot ábrázoló műve, és aztán igencsak meglepődtem: kiderült, hogy a fehérvári szoborcsoport eredetije Budapesten található, méghozzá azt a Szondi utcai Szent Család-templomot díszíti, amelyet Fábián Gáspár tervezett. Arról az alkotásról egyébként így írt az építész Küzdelmeim és alkotásaim című önéletrajzában: "a Szent Család szobra ott áll az utcában, a kis Jézus megáldja a járó-kelőket. Barátság fejlődik ki közte és a járó-kelők között, amit érdemes a helyszínen megfigyelni". A felfedezést követően megkerestem a szobrász dédunokáját, Révay Mátét. Nem tudott a fehérvári síremlékről, de nem lepődött meg a kapcsolódáson, mivel dédapja több templomnál is szoros munkakapcsolatban volt Fábiánnal, nem mellesleg a már emlegetett Prohászka Ottokár-emléktemplom modelljét is ő készítette el.

A Szent Család-szoborcsoport makettje és a Szondi utcai Szent Család-templom. A képek Révay Máté gyűjteményéből származnak.

Krasznai Lajos (esernyővel) a haraszti mészkőbányában. Érdekesség, hogy a fotón az a kőtömb is látható, melyből később a Szent Család-templom szobra készült. A kép Révay Máté gyűjteményből származik.

A német származású Krausz Lajos 1884. július 5-én született Budapesten (nevét a harmincas évek elején magyarosította). A két világháború közötti időszak talán legtermékenyebb szobrásza - pályafutása során több száz szobrot készített - és egyben (mint már említettem) egyik legjelentősebb egyházművésze volt. Leghíresebb alkotása tán a visegrádi IV. Béla-szobor, de biztosan sokan ismerik az agárdi Krisztus-szobrát is. Ohmannal ellentétben a konzervatívabb vonalat képviselte, művei akadémikus, historizáló stílusúak - ezért nem is csoda, hogy azzal a Fábián Gáspárral ápolt igen jó viszonyt, aki XX. századi építészként őszinte meggyőződésből alkalmazta a történeti stílusokat ahelyett, hogy az újítókhoz csatlakozott volna. A szép karriert a II. világégés törte ketté: műtermét a háború után államosították, őt magát háttérbe szorították - ennek ellenére az 1965-ben bekövetkezett haláláig alkotott.

Köszönettel tartozom Bándy Mártának, Suba Zoltánnak és Révay Máténak.

Egyéb forrásaim:

• Fábián Gáspár: Isten kőmívese
• Fábián Gáspár: Küzdelmeim és alkotásaim
• krasznailajos.hu
• köztérkép.hu (Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész, Aerdna blogja)

Rolf Singer

Nemrég egy rettentően érdekes síremlék-együttesre akadtam Székesfehérvár egyik legöregebb sírkertjében, a Szedreskerti temetőben, azonban a kőelemek egyikén sem találtam feliratot. Szerencsére kaptam egy remek tippet, így végül kiderült, ki is készítette ezeket a különleges faragásokat.

A szóban forgó sírokra a temető északkeleti sarkában találtam rá még a télen, de hiába vizsgáltam meg többször is, a kőelemek egyikén sem találtam nevet - nagy bánatomra alkotói szignót sem. Így csupán megmutatni tudtam e rendkívül érdekes alkotásokat a korábbi bejegyzésben. Ahogy akkor egy olvasóm is rámutatott, a faragványokon tulajdonképpen a magyar nép egyik legősibb szakrális jelképe, az életfa szerepel, a fiókáit saját vérével tápláló pelikán pedig viszonylag gyakori keresztény szimbólum, mely az önfeláldozó szeretetet jelképezi (és az egyházi ábrázolásokon - ahogy itt is - a pelikánok csőre rendszerint rövid és hegyes). De nem mellesleg egy nehezebben észrevehető szarvas-alak is megjelenik az egyik sírkövön - érdemes tehát minden részletét alaposan szemügyre venni.

A lehetséges alkotóra vonatkozó tipp Szabó Erikától érkezett, aki a Facebookon azt írta, hogy a tatai Kajla Ferencnél látott hasonló faragványokat, és lehet, ezeket is ő készítette. Eztán természetesen levelet írtam a kőfaragómesternek, és kiderült, hogy valóban az ő munkáiról van szó. Emlékei szerint úgy tizenöt éve készítette a síremlékeket, és elárulta, hogy azért nem látni neveket, mert a megrendelő házaspár jó egészségnek örvend, és az ajtók is - melyek mögött személyesebb faragások rejtőznek - csak akkor nyílnak majd ki, ha eljön az idő. A két sír valóban összetartozik - és azokat a földben lévő madár-dombormű köti össze.

Néhány Kajla Ferenc alkotta síremlék másutt. A képeket a kőfaragómestertől kaptam.

"Mivel minden temető egy Ley-vonalon elhelyezett kerítéssel van építve ez a második olyan szakrális tér ami le van védve. Nagyon oda kell figyelni, ha bent épít az ember, és hozzátartozik a munkához a megrendelők felfokozott érzékenysége. Az én munkáimon sok a fény út és az mécsesekkel van elindítva. Ha van lehetőségem akkor keletre teszem az indítást, vagy kihasználom a bolygók mozgását." - írta a művész, aki egyébként magát csupán egy egyszerű iparosnak tartja: "a dolgaim nem műalkotások csak egy-egy gondolatra adott válasz".

Rolf Singer